Történészek az igazságtalan békediktátum következményeiről

A trianoni békediktátum 100 éves évfordulójára emlékezve rendezett tudományos konferenciát a Magyarságkutató Intézet (MKI). A tíz meghívott előadó a témát az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásától kezdve a Székely Hadosztály helytállása körüli vitákon át egészen az ország szétdarabolásához vezető úgynevezett békekötés konkrét körülményeinek bemutatásáig rendkívül széleskörűen tárgyalta. Pontos képet rajzoltak fel az előadók a békediktátummal járó legnagyobb csapásról, a határok átszabása nyomán elszenvedett súlyos területi, gazdasági és emberveszteségekről is.

A magyar mint „idegen elem”

– A román nemzettudat a szétszórtság állapotából indult kialakulásnak – jelentette ki Raffay Ernő egyetemi tanár, az MKI tudományos tanácsadója. Úgy fogalmazott: Magyarország a trianoni szétdarabolás következtében jelenleg a szétszórtság állapotában van – ugyanolyan helyzetben, mint amilyenben a románok voltak 1918 előtt. – Teljesen logikus, hogy az 1840-es évektől román értelmiségiek – főként Erdélyben – elkezdtek azon gondolkodni, hogy ez a szétszórtság számukra nem jó; valahogyan meg akarták ezt az állapotot szüntetni. Miután Románia királyság lett, sajátos helyzetbe került – három nagyhatalom, a cári orosz birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Birodalom közé ékelődött. A szétszórtság megszüntetésére irányuló törekvéseket művészek és tanárok, valamint az iskolarendszer átszervezése által szerették volna véghezvinni; az irodalom és a történelem tanításában ekkor jelent meg a dáko-román kontinuitás elképzelése. Raffay Ernő kifejtette, az 1916-os román hadüzenet tulajdonképpen egy történelmi tanulmány, amelynek lényege, hogy 1883-ban a román kormány csak azért kötött egyezséget az Osztrák-Magyar Monarchiával, mert az erdélyi románokat akarták „védeni”. A hadüzenetben arra hivatkoznak, hogy szerintük a románokat a monarchia nemzetei alsóbbrendű fajnak tekintették, kisebbségként kellett az „idegen elemek” között élniük.

Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese a Székely Hadosztály hosszú időn át – még a rendszerváltást követően is – fennálló tévesen negatív megítéléséről beszélt. Sokan még ma is meg vannak arról győződve, hogy a székelyek ominózus fegyverletétele hiba és árulás volt – mások pedig egyszerűen csak jelentéktelennek állítják be a hadosztályt. Az egyetemi oktató elmondta: sokak véleményével ellentétben csak részben igaz, hogy a hadosztály irreguláris alakulat lett volna. A székely származású, főként tartalékos, Kolozsváron tartózkodó fiatal tisztek szülei, családtagjai átélték a román betörést, ezért szerették volna elkerülni a hasonló tapasztalatokat, nem akarták átengedni Erdélyt a románoknak. Nagy Szabolcs kiemelte, hogy a csucsai front tartása a románok sokszoros túlerejével szemben rendkívül komoly katonai teljesítményként értékelendő.

A békekötés elegáns, korrekt mellékszereplői

Vizi László Tamás, az MKI tudományos igazgatóhelyettese, főiskolai tanár a versailles-i békeszerződésről és az annak aláírásával megbízott magyar delegációk körüli dilemmákról tartott előadást. Két küldöttség ment ki Párizsba, mindkettő a magyar kormány megbízásából. Apponyi Albert volt Huszár Károly kormányának a delegációvezetője, majd Benárd Ágost azt a küldöttséget vezette, amelyet már Simonyi-Semadam Sándor következő kormányfő jelölt ki. Vizi László Tamás kiemelte: gyakorlatilag házi őrizetben volt mindkét delegáció, csak szigorú felügyelet mellett mozoghattak Párizsban. A delegációk a tartalom megvitatására nem kaptak érdemi lehetőséget. A történész szerint a békediktátum aláírása június 4-én aligha történhetett volna másként – ebben a helyzetben mi, magyarok csupán „elegáns és korrekt mellékszereplők” lehettünk.

A katolikus egyház elsődleges feladata az volt, hogy az országtól elszakadt hívek lelkipásztori gondozását valamiképpen megoldja – vázolta a Trianon utáni helyzetet Miklós Péter főiskolai docens, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum intézményvezetője. A történész részletesen beszélt a magyar katolikus egyház határon túli helyzetéről, valamint a Trianon utáni Magyarország Apostoli Szentszékkel való kapcsolatáról.

Kulturális veszteségeink

Ujváry Gábor főiskolai tanár, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár intézetvezetője beszélt Trianon kulturális következményeiről. 1919 után jó néhány jeles tudós és művész emigrált Magyarországról, akik közül többen Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon szereztek nevet maguknak. Intézményeink több mint fele Magyarországon kívülre került, az állami iskolák és középiskolák mindössze 28 százaléka maradt az új határokon belül – éppen a legjobban felszerelt, legkorszerűbb iskolákat veszítettük el. 1918 karácsonyán és 1919 újévkor Kolozsvárt és Pozsonyt is elfoglalták a román, illetve a csehszlovák csapatok, így a négy nagy tudományegyetemünk közül kettő székhelye szintén elveszett (a teljes tanári és hallgatógárda Szegedre, illetve Pécsre költözött). Elveszett továbbá könyvtáraink döntő többsége, emléktáblák, szobrok semmisültek vagy csonkultak meg. Ujváry Gábor rámutatott: Magyarországon a veszteségek nyomán a kultúrpolitikát át kellett gondolni. Ezt hajtotta végre a két világháború között Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint, akik szakminiszterként korszerű kultúrpolitikát folytattak, Kornis Gyula pedig az iskolapolitikában játszott döntő szerepet. 1925-től kezdve Magyarországon a vallás-és közoktatásügyi minisztérium kapta a legmagasabb állami költségvetési részt: míg 1868-ban ez az arány még kevesebb mint egy százalék, 1927 után tartósan 10 százalék fölött van – hívta fel rá a figyelmet a történész.

Olasz Lajos, a Szegedi Tudományegyetem docense Horthy Miklós hadügyminiszteri, majd kormányzói pályáját mutatta be. Mint elmondta, Horthy gondolatai, konzervatív – illetve antiliberális, antibolsevista – hozzáállása nagy hatást gyakoroltak korára, a közgondolkodásra. Az előadó úgy összegzett: messze nem véletlen, hogy az ellentengernagy Magyarország első számú emberévé válhatott.

Kisebbek lettünk, mint amit Románia kapott belőlünk

Tóth Imre egyetemi docens, a Soproni Múzeum igazgatója a soproni népszavazás kikényszerítéséről beszélt „Nekik miért sikerült? A kollektív helytállás példái: Sopron, a leghűségesebb város” című előadásában. Szerinte a népszavazási terület körültekintő kijelölése sokszorosan rétegzett nemzeti-etikai, vallási, politikai, társadalmi és gazdasági érdekek mentén történt, hiszen Sopron városa igencsak ki volt téve a nemzetközi politika változó széljárásának.

A trianoni terület- és emberveszteség következményeit Köő Artúr, az MKI tudományos segédmunkatársa összegezte. Mint kifejtette: a tízmillió főt számláló magyarság egyharmada is idegen fennhatóság alá került. A határokat északon és keleten 25-50 km-rel a Kárpátok felé eltolva nagyon nagy számú magyart meg lehetett volna menteni a kisebbségi sorstól. A történelmi Magyarország kétharmadát elvették, a megmaradt terület kisebb volt, mint amekkorát Románia a trianoni döntés nyomán egymaga megkapott. A gazdasági következményeket tekintve például a magyar termőföld 61,4, a faállomány 88, a nyersvas 83,1 százaléka került a szomszédos országok birtokába. Köő Artúr végezetül egy képen bemutatta, mekkorák lennének a jelenleg nagynak számító európai országok, ha olyan drámai mértékű területi veszteségeket szenvednek el, mint Trianonban Magyarország.

A konferencia megtekinthető a Magyarságkutató Intézet Youtube-oldalán, az előadások pedig később a www.mki.gov.hu oldalon is elérhetők lesznek.