Welsz Tamás volt üzletfele Gödön ad szaktanácsokat

A Welsz Tamás-féle Sólyom Airwaysben egykor feltűnő Lucsik Jánoshoz köthető Iglu Ltp Kft.-vel kötött önhatalmúlag szaktanácsadói szerződést Balog Csaba, Göd momentumos polgármestere. Annak ellenére, hogy az önkormányzati testület többsége is ellenezte a megállapodást, a pénzügyi bizottság pedig nem döntött az előterjesztésről.

2020. 05. 18. 6:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testületi ülésen Balogh Csaba mindent jónak ítélt az Igluval kapcsolatban, és feleségével, Vajda Viktóriával közösen védték a Welsz Tamás üzleti köreiből felbukkant céget, állítólag a „politikai kulturális különbség miatt”. A testület többsége azonban ellenezte a cég „helyzetbe” hozását.

A gödi önkormányzat ötfős pénzügyi, ellenőrzési, közbeszerzési és jogi bizottsága – négy fő és egy külsős momentumos tag jelenlétében – március 23-án megtárgyalta a szaktanácsadói munkára kiválasztott Iglu pályázatát. Egyedül a külsős tag érvelt a cég mellett (Balogh előterjesztő volt), majd a bizottság nem szavazta meg az előterjesztést. Balogh Csaba ezt követően április 17-én, élve a járvány miatti felhatalmazásával, egyszemélyi döntést hozott, és megkötötte a szerződést az Iglu ügyvezetőjével.

Balogh azt állítja, fogalma sincs arról, hogy ki is valójában Welsz Tamás, és mi is az a Sólyom-céghálózat. Erről Balogh a YouTube-csatornáján beszélt egy május 12-i bejelentkezésében, azt állítva, nem ismer olyan tényt, ami negatív lenne a céggel kapcsolatban. Azt is állította, hogy sosem hallott a Sólyom Airwaysről. A Google keresőjében azonban mintegy 2500 találatot kapott volna a Lucsik–Sólyom-kapcsolatra, amelyben Welsz is felbukkan, mondják azok, akik a pandémia után lemondásra fogják felszólítani a polgármestert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.