Négy napot ülésezik az Országgyűlés a héten. A képviselők pénteken fogadhatják el a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát. Az MTI beszámolója szerint a házelnök napirendi javaslata alapján a parlamenti munka ma 12 órakor kezdődik, a képviselők a közelmúltban a 101. életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra emlékeznek.
A napirend előtti felszólalásokat követően két órában hangozhatnak el azonnali kérdések, az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig harminc perc áll rendelkezésre. A képviselők ezt követően döntenek a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatokról, majd az Országgyűlés alelnökévé választhatják a jobbikos Brenner Kolomant, aki az ellenzéki frakcióból kilépett Sneider Tamást válthatja a házvezetésben. Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak.
Szerdán és csütörtökön a pénteken elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseiről tárgyalnak. A parlament pénteken huszonnégy javaslatról szavaz. A 2021-es költségvetés elfogadása mellett dönthetnek egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítésével összefüggő jogszabály-módosításokról is.