Hosszú évek óta változatlanul nagy érdeklődés övezi a művészeti iskolákat, a felvételi adatok szerint az elmúlt évek kedvezőtlen demográfiai változásai ellenére sem csökkent a művészeti nevelésben résztvevő diákok száma. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének (MZMSZ) adatai szerint 737 művészeti iskola működik az országban, több mint háromezer telephelyen. Ezekben 230 ezernél is többen tanulnak, 108 ezren zenét, 83 ezren táncot, 43 ezren képző- és iparművészetet, 14 ezren pedig szín- és bábművészetet.
Ember Csaba, a szövetség elnöke azt mondta lapunknak, hogy bár egyre nehezebben fér bele a gyerekek zsúfolt napirendjébe ez a tevékenység, mégis akkora az igény, hogy nincs is elegendő művész pedagógus. – A két legnépszerűbb műfaj nagyon régóta a klasszikus zene és a néptánc, de emellett a gyerekek tanulhatnak például dzsessz- vagy elektroakusztikus zenét, kortárs táncot, dzsesszbalettet és sok mást is.
A hangszerek közül évek óta a zongora a favorit, ezt harmincezer fiatal tanulja. Igen kedvelt még a hegedű, a fuvola, a trombita is, a gitár pedig újabb reneszánszát éli, ez főleg a kamasz fiúk körében népszerű – mondta a szakember. Ember Csaba szerint a zeneiskolát végző diákok többsége később szinte biztosan bekapcsolódik valamilyen amatőr együttesbe, kórustag lesz, vagy komolyabb zenei pályára készül.
– Lényegében az alapfokú művészeti iskolák teremtik meg a zenei szakképzés bázisát. Onnan pedig egyenes út vezet a felsőoktatásba, ahonnan kikerülve már a világhírért sem kell külföldre menni – hangsúlyozta, hozzátéve: a művészeti iskolákban nagy arányban oktatnak hátrányos helyzetű fiatalokat is, akik kedvezményesen, vagy akár ingyen is tanulhatnak. Vannak olyan zeneiskolai csoportok, ahol a diákok 60-70 százaléka rászoruló.
– Nincs előremozdítóbb egy hátrányos helyzetű fiatalnak a közösség erejénél – veszi át a szót Sikentáncz Szilveszter, az MZMSZ alelnöke, aki öt éve vezeti az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesületet. – A néptáncos közösség nagyon befogadó, ez az életforma egy életre összekovácsolja a fiatalokat. Volt olyan tanítványom, aki gyógypedagógiai iskolából került hozzánk, de a közösség mellé állt, segítette. Az illető a táncegyüttesben vált felnőtté, és biztos vagyok benne, hogy a közösségnek óriási szerepe volt abban, hogy később el tudott végezni egy szakiskolát, munkát talált, képessé vált az önálló életre. Meg kell találni a módját, hogy ezek a gyerekek ne vesszenek el. A próbateremben mindenki egyenlő – húzta alá Sikentáncz Szilveszter, megjegyezve, hogy a tánc a fejlesztőpedagógiának is fontos eszköze, sokat segíthet például a diszlexia és más tanulási zavarok enyhítésén.
