Napközi, szakkör, sportfoglalkozás, egyéni vagy csoportos felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás – ilyen programokkal töltik napjaikat azok a diákok és tanárok, akik a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával visszatértek az iskolákba. Mint ismert, június másodika óta megnyitották kapuikat a köznevelési intézmények, s bár a tanév már digitális munkarendben fejeződik be, a gyerekek újra látogathatják az iskolákat. A szakképző iskolák esetében az igazgatókra bízták a döntést: ezek, ha akartak, már a nappali munkarendre is visszatérhettek.
Évzáró szűk körben
A tanév hivatalosan jövő hétfőn zárul, de június 26-ig mindenhol biztosítanak ügyeletet a tanulóknak. Lapunk érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte: az újranyitás első hetének adatai szerint nagyjából a tanulók három-négy százaléka vett részt személyes foglalkozáson, illetve gyermekfelügyeletben. – Az iskolákra vonatkozó döntés helyesnek bizonyult, jelentősen hozzájárult a sikeres védekezéshez, hiszen a járvány nem lépett át a tömeges fertőzések szakaszába. A június 9-i adatok szerint a jelenlegi 4017 igazolt fertőzött mindössze két százaléka, 88 fő tartozik a 19 év alatti korosztályba – tette hozzá a tárca. A biztonsági előírásokról azt mondták, fontos a távolságtartás, az alapos takarítás, a fertőtlenítés és a rendszeres szellőztetés. Maszk viselését azonban nem írták elő kötelező jelleggel, ugyanakkor engedélyt kaptak az iskolák, hogyha szükségét érzik, akkor előírják bizonyos védőeszközök használatát, ám ebben az esetben az érintetteknek maguknak kell biztosítaniuk a felszerelést.
Külön szabályt hoztak arról is, hogy azok a diákok, akik a lakóhelyüktől eltérő településen tanulnak, a mostani rendkívüli helyzetben az otthonukhoz legközelebb eső iskolába is bejárhatnak. A tanévzárással kapcsolatban pedig az a döntés született, hogy tömeges, egyidejű jelenlétet igénylő rendezvényeket nem lehet szervezni, de kisebb csoportokban mindenhol tarthatnak évzáró és bizonyítványosztó ünnepségeket.