Müller Cecília úgy fogalmazott: bizakodóak vagyunk, az adatok is azt mutatják, hogy az első hullám végéhez értünk, és hamarosan a kórházakban is feloldhatják a tilalmakat.
Kiss Róbert emlékeztetett,
a járványügyi helyzet második szakaszában is folyamatosan figyel az Operatív Törzs,
és szükség esetén újra szigorítani fogja az intézkedéseket.
Müller Cecília rámutatott, hogy a magyarországi fertőzöttek 58 százaléka nő, 42 százaléka pedig férfi. Ez az arány némileg eltér a nemzetközi viszonyoktól, mivel a világban jellemzően inkább a férfiakat betegítette meg a vírus. Itthon azonban a hölgyek jellemzően magasabb életkort élnek meg.
Az összes fertőzött 45 százalékát teszik ki a 65 éven felüliek, húszéves kor alatt pedig mindössze 88 pozitivitást regisztráltak, 15 éves kor alatt pedig csak 33-at.
Az országos tiszti főorvos szerint
százezer főre vetítve a megerősített esetek aránya 41, a halálozások száma pedig 5.
A fertőzés területi eloszlásáról úgy szólt: Budapesten 108 beteg jut százezer lakosra. Zalában 96, Komárom megyében 94, Fejér megyében 89, Pest megyében 45, a többi megyében pedig ennél is alacsonyabbak a számok. A legkedvezőbb számot Békés megyében regisztrálták, ahol százezer főre vetítve mindössze hárman betegedtek meg.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy Magyarországon a tizedik héten igazolták az első esetet, majd fokozatosan emelkedő tendenciát tapasztaltak a 15. hétig, ekkor volt a legtöbb új eset, 712 fő.
A 15. hét után hétről hétre folyamatosan csökkent az új megbetegedések aránya.
Most, a 23. héten összesen 122 pozitivitást regisztráltak.
Az első elhunytat a 11. héten regisztrálták. Legtöbben a járvány 16. hetében haltak meg, összesen 91-en. Ezt követően a halálozási görbe is csökkenést mutatott.
A világban összesen hétmillió pozitív esetet regisztráltak, és 403 ezer elhunytat tartanak nyilván.
Müller Cecília kérdésre válaszolva kijelentette azt is, hogy a járvány semmilyen fennakadást nem okozott a vérellátás területén, sem műtétet, sem pedig más beavatkozást nem kellett vérhiány miatt elhalasztani. Elegendő vér áll rendelkezésre – szögezte le az országos tiszti főorvos.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!