Lánchíd-ügy: Karácsony a saját közgyűlési határozatuknak sem tett eleget

Hiába kötelezte a balliberális többségű Fővárosi Közgyűlés a Lánchíd felújításának újragondolására, társadalmi párbeszédre és kormányzati egyeztetésekre Karácsony Gergelyt, a főpolgármester mindeddig ezt mégsem hajtotta végre, annak ellenére, hogy a 2020. január 29-i közgyűlésen éppen ő maga terjesztette elő ezt a határozati javaslatot. Bár a teendőket a járvány idején is el lehetett volna látni, nemcsak a február-márciusi határidőig, de máig sem történtek meg a szükséges lépések. A Lánchíd-ügy felelősségét Karácsony a szocialista főpolgármester-helyettesére igyekszik áttolni.

Magyar Nemzet
2020. 06. 12. 17:04
Fotó: Soos Bertalan Forrás: BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

Az elmúlt hónapokban Karácsony Gergely nagyon aktív kommunikációt folytatott, különösen a közösségi médiában. Így számtalan ideológiai vagy országos ügyben megnyilvánult, sőt még az Európai Unió számára is javaslatokat fogalmazott meg budapesti főpolgármesterként a válságkezelés ügyében („Budapest New Deal”). A fent említett – akár interneten is lebonyolítható – társadalmi párbeszédre azonban eddig nem kerített sort. Ezzel egyébként Karácsony nemcsak az őt kötelező közgyűlési határozatot hagyta figyelmen kívül, hanem választási ígéretét is, amely így szólt: „folyamatos párbeszédet folytatunk a lakossággal Budapest aktuális kérdéseiről, és rendszeresen kikérjük a véleményét konkrét kérdések, projektek esetében.”

Beindult a felelősséghárítás, a szocialistákra tolják a Lánchíd-ügyet

Amint láttuk, saját javaslatát elfogadva kötelezte Karácsony Gergelyt arra a Fővárosi Közgyűlés, hogy gondolja újra a Lánchíd felújítását. A főpolgármestert – bár ez szó szerint nem került kimondásra – lényegében egy új közbeszerzés előkészítésével is megbízták, mikor feladatául szabták a „Megvalósítási megállapodás és a kapcsolódó engedélyokirat módosítását” a kormánnyal való egyeztetést követően.

Jóllehet Karácsony Gergelynek és hivatalának a járványidőszak alatt a fenti, részben háttérmunkák, részben interneten is megvalósítható feladatok (társadalmi párbeszéd) megvalósítására több hónap állt rendelkezésére, ezek eredményeit hiába keresnénk. A főpolgármester a veszélyhelyzet kezdete óta ráadásul egy személyben gyakorolhatta a közgyűlés jogköreit is, így felelőssége vitathatatlan.

Nem véletlen tehát, hogy megindult a felelősséghárítás. Míg korábban – még 2020 májusában is – Karácsony párttársa, kampányának egyik fontos szereplője, Dorosz Dávid fejlesztési főpolgármester-helyettes kommunikált a Lánchíd ügyében, főnöke nemrég mégis lecserélte. A napokban a Népszava számolt be arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a múlt héten szocialista helyettesét, Tüttő Katát bízta meg a Lánchídfelújítás-projekt levezénylésével. A Főpolgármesteri Hivatal munkájára rálátó forrásaink szerint nem véletlen, hogy a lassan haladó Karácsony és Dorosz, azaz a Párbeszéd politikusai számára eddig kudarcos Lánchíd-ügy végül az MSZP-s helyettes asztalán landolt. Ha a felújítás további akadozása, illetve elhúzódása, valamint a híd lezárása miatt a 2022-es választáshoz közeledve a lakossági tiltakozás felerősödne, Karácsonyék a napról napra gyengülő szocialistákra háríthatják majd a felelősséget. Sőt, a személycserével a párbeszédesek két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen Dorosz az elmúlt időben a radikális baloldali szavazók kegyeit keresve kifejezetten durva hangnemű kommunikációba kezdett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.