Egy 32 éves budapesti nő, valamint társai – egy 33 éves budapesti és egy 33 éves fóti férfi – még június 16-án este hívtak fel egy 84 éves kecskeméti nőt azzal a mesével, hogy egyik hozzátartozóját súlyos baleset érte. A telefonáló közölte: az idős asszony rokona volt a hibás, egy nagyobb összegű azonnali kártérítés ellenében nem értesítik a történtekről a hatóságokat. A sértett némi unszolásra – amiben már az is szerepelt, hogy ha nincs pénz, akkor bánthatják is a rokont – kétmillió-háromszázezer forintot átadott a házához érkező nőnek.
A nyomozók szerint a bandának nem volt elég ez az összeg. Még ugyanezen a napon egy 79 éves lajosmizsei asszonyt is hasonló történettel kerestek meg. Itt két és félmillió forintot akartak kicsalni a fia nevében. A történet nem változott, azt próbálták elhitetni az asszonnyal, hogy felnőtt gyermeke közúti balesetet okozott, és ha nem fizet, a károsult autós és családja bántalmazni fogja. A nő nem dőlt be a történetnek, még a beszélgetés közben egy másik telefonon felhívta külföldön dolgozó fiát, aki meg is erősítette gyanúját, nincs semmi baj, ismeretlenek akarták becsapni.
A kecskeméti rendőröknél feljelentést tett az átvert asszony és a trükkös csalást észlelő másik sértett is. A hírös város nyomozói úgy gondolták, az azonos időben, azonos mesével mindkét esetben ugyanaz a társaság próbálkozott, ezért azt kezdték el keresni, milyen jármű tűnik fel a telefonhívások idején a két helyszín közelében. Amikor beazonosították azt a gépkocsit, amivel a gyanúsítottak közlekedhettek, kiderült, jó nyomon járhatnak. Az autó tulajdonosa szerepelt már a rendőrök nyilvántartásában, akkor is csaló mesékkel szerzett pénzt, a felderítés során pedig kiderült, most is régi cimboráival járja az országot.
Mivel a banda tagjai nem kecskemétiek voltak, összehangolt akciót szerveztek a Zala megyei, a Somogy megyei és a Veszprém megyei rendőrök bevonásával. A csalók autóját június 25-én kora délután a 8-as számú főúton ellenőrizték a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei. A kocsiban utazó két férfit és egy nőt – a kecskeméti és lajosmizsei bűncselekmények feltételezett elkövetőit – elfogták, majd átadták a kecskeméti nyomozóknak. A bűnbanda tagjainak elszámoltatásakor ruházatukból és az autóból több arany ékszer, félmillió forintnál is több készpénzt került elő.