A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai közösen megfogalmazott kiáltványban álltak ki Csernai Mihály HÖK-elnök mellett, aki körlevélben mozgósította a transzneműek mellett az egyetem végzett hallgatóit. „Kiállásáért tiszteletet érdemel” – írták az intézmény pedagógusai, akik ugyanakkor nem válaszoltak az Origó témába vágó kérdésére. Upor László rektorhelyettes akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor decemberben a több nőt is szexuálisan zaklató (vagy éppen hatalmával visszaélve terrorizáló) rendezőt, a baloldali filmes-színházi világot – Ascher Tamással és Máté Gábor együtt – irányító Gothár Pétert vette védelmébe.
„Egyik jelenlegi hallgatónk levelét továbbítom nektek, egy akcióval kapcsolatban, mely a transznemű emberek számára bevezetett jogi nemváltoztatás korlátozása ellen való kiállásról szól” – írta április végén a végzett hallgatóknak címzett levelében Csernai, aki szerepköréről megfeledkezve pár sorral később hozzátette, reméli, minél többen csatlakoznak a felhíváshoz.
„Tiszteletre méltó” a politizáló HÖK-ös
Az Origó korábban Upor László rektorhelyetteshez fordult, azt tudakolva, egyetért-e, hogy a Csernai Mihály HÖK-vezetői e-mail-címéről ilyen körleveleket küld szét. Válasz azonban nem érkezett tőle, így a 24.hu hasábjairól derült ki, hogy ő maga támogatja a transzneműek jogaiért harcoló HÖK-vezért. „Először is, nagyon komoly az együttműködés a Hallgatói Önkormányzattal – és messze nem csak azokban a kérdésekben, ahol muszáj” – nyilatkozta a baloldali lapnak, egyértelműen állást foglalva a kérdésben.
Csakhogy Upor ennél is tovább ment, és a napokban hat tanártársával közösen egy hosszabb kiáltványt tett közzé az egyetem honlapján, amelyben a Hallgatói Önkormányzat vezetőjeként nyíltan politizáló Csernait méltatták. A levél aláírói között van Bagossy László, Balázs Gábor, Gáspár Máté, Karsai György, Németh Gábor, Novák Eszter és természetesen Upor László.

Fotó: Facebook
Pár sorral később homályosan fogalmazva ugyan, de elmondják véleményüket az ügyről. „Szerencsés-e, helyes-e nem csupán magánemberként továbbítani egy hallgatói felhívást – nos, ebben közöttünk sincs egyetértés. Ám egy dologban biztosak vagyunk: minden állampolgárnak elemi joga, hogy a maga belátása szerint foglalkozzék emberiességi, emberi jogi, lelkiismereti kérdésekkel, hangját hallassa minden fontosnak ítélt ügyben” – fogalmaznak. Majd a kiáltvány végén száz százalékos támogatásukról biztosítják a politizáló diákvezetőt, tiszteletre méltónak nevezve akcióját. A baloldali kettős beszéd jegyében azt azért hozzáteszik, hogy „a hallgatók nem kaptak instrukciót az ügyben; önmaguk, és nem az intézmény nevében cselekedtek”.