Az idén márciusban tudományos konzorcium alakult Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére és az operatív törzs támogatásával, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá ennek esetleges felhasználását terápiás célból – tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
A vérplazmán kívül további innovatív terápiák kísérleti kipróbálására is sor kerül.
Az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet (OHII) Magyarországon elsőként látott hozzá a súlyos állapotú új koronavírussal fertőzött betegek innovatív kezeléséhez – írja az Emmi közleménye.
Az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet által indított CONTRAST klinikai vizsgálatba eddig közel 50 beteget vontak be. Az új koronavírus innovatív kezelése több vizsgálati karon, többféle módon történik. A kezelések közül kiemelést érdemel a gyógyult betegek vérplazmájával való kezelés, illetve a súlyos betegek úgynevezett citokinviharának a kezelése interleukin-6 ellenes immunterápiával. A vérplazmával és az egyéb innovatív terápiákkal történő kezelés rendkívüli biztató, illetve pozitív eredményeket hozott.
Folyamatosan történik a plazmadonoroktól való anyaggyűjtés, illetve elkezdődött az ipari frakcionált immunglobulin-gyűjtés is. A vérplazmakészlet jelenleg bármilyen vércsoportú beteg kezelésére alkalmas.
Az interleukin-6 ellenes kezelések rendkívül eredményesek és sok beteg életének megmentésére szolgáltak.
Az OHII hamarosan tudományos konferenciát tart, de részeredményei eddig is számos online konzultáción kerültek ismertetésre. Eddig négy hazai, illetve egy nemzetközi tudományos közleményben foglalták össze az eredményeket az intézet munkatársai, amelyek megjelenés, illetve közlés alatt állnak – olvasható a tárca által kiadott közleményben.