Nem igaz, amit Karácsony Gergely a fővárosnak járó pénzekről mond

Hiába állítja Karácsony Gergely, hogy a kormány kivéreztetné Budapestet, a Pénzügyminisztérium lapunknak adott tájékoztatásából kiderül, hogy a valóságban tízmilliárd forinttal több az a forrás, amelyből a főváros gazdálkodhat 2021-ben. A főpolgármester úgy panaszkodik az elfogadott költségvetés miatt, hogy Budapest a rá eső szolidaritási hozzájárulásból is 15 százalék kedvezményt kapott.

Kárpáti András-Csekő Imre
2020. 07. 06. 6:23
A politikus arról sem beszél, hogy a Városháza több önkormányzatnál is könnyebb helyzetben van Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásával kapcsolatban a pénzügyi tárcánál azt hangsúlyozták, hogy az nem kormányzati elvonás, hiszen a gazdagabb önkormányzatok fizetnek a szegényebb településeknek. Közölték: ez a súlyozási rendszer már eddig is létezett, s a hozzájárulás mértéke 2017 óta egy matematikai képlet alapján történik, amely minden arányosságot figyelembe vesz.

– Ez alapján 136 módosabb önkormányzat fizet szolidaritási hozzájárulást, amit a szegényebb önkormányzatok kapnak meg. Ezzel 135 önkormányzat esetében nem is adódott ellenvetés. Az egyetlen kivétel a főváros. Budapest vezetése a jelek szerint ebben a szolidaritásban nem kíván részt venni, ezzel pedig vitát indíthat az önkormányzatok között. Különösen fontos, hogy az említett képlet alapján történő számítás mindenkire egyenlő mértékben szabja ki a szolidaritási hozzájárulás mértékét, kivéve a fővárost. Budapestnek jelenleg 15 százalékos kedvezménye van, tehát ők a rájuk mért hozzájárulásnak csak a 85 százalékát fizetik – ismertette a tárca.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.