Erzsébetváros is a Kupper András által alapított, gyanús előéletű céggel szerződött parkolásügyben, szúrta ki az Átlátszó.hu. A cikk szerint az önkormányzat tulajdonában lévő Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. (Evin Zrt.) áprilisban és májusban is kiírt egy közbeszerzést a kerületi parkolóautomatákkal kapcsolatos feladatokra. Mindkettőt a C-Ware Kft. nyerte, amelynek korábbi tulajdonosát, Kupper Andrást – szintén parkolással kapcsolatos ügyben – korábban csalás miatt elítélte a bíróság.
A cikk felidézi, hogy az Evin idén április elején írt ki közbeszerzést az önkormányzat tulajdonában lévő 131 darab Siemens Prisma5 és öt darab Parkeon Strada típusú parkolójegy-kiadó automatákkal kapcsolatos feladatokra, majd május 27-én kiírt egy másik, hasonló parkolóóra-üzemeltetési tendert is, még rövidebb határidővel.
Bár az eljárás nyílt volt, az ajánlatok benyújtására az első kiírás esetében a rendelkezésre álló idő egy hónap volt, a másodiknál pedig kilenc nap. Az Evin vezetői szerint ez nem kirívóan rövid, hanem a törvényekben foglaltaknak megfelelő hosszúságú eljárás, és azért volt szükség a sietségre, mert – mint azt az önkormányzati cég vezérigazgató-helyettese, Bernáth Attila az Átlátszónak elmondta – záros határidőn belül, június 27-ével át kellett venni Erzsébetváros parkolási szolgáltatását.
Mint ismert, a VII. kerületben a terhelt múltú Centrum csoporttal kötött tíz évre szóló szerződés lejárt, ami meglepetésként érte az ellenzéki önkormányzati vezetést. Niedermüller Péter DK-s polgármester végül fél évvel meghosszabbította a szerződést, azzal magyarázva a döntést, hogy nem dúskálnak a „tisztább hátterű” piaci szereplők jelentkezéseiben. Így csupán egyetlen, jelentős rutinú, ám szintén gyanús előéletű cég indult mindkét eljáráson. A C-Ware Kft. a két tender részeként összesen 64 és fél millió forintért végez az erzsébetvárosi parkolóautomatákkal kapcsolatos feladatokat. Emlékezetes: az MSZP-s Horváth Csaba által vezetett Zugló is a C-Ware Kft.-vel szerződött.