A jogerős döntés ellen a sértett családjának jogi képviselője terjesztett elő perújítási indítványt, amelyben előadta, hogy a férfi halálával kapcsolatos események ügyében jelentkezett egy eddig ismeretlen szemtanú, akinek a nyilatkozatát csatolták a beadványához. Az új tanú állítása szerint látta, hogy a megvádolt személyek vitték a sértettet a Duna-partra, majd onnan a sértett nélkül tértek vissza, ez pedig döntő tény lehet a közvetett bizonyítékok láncolatában. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás megengedhetőségének tisztázására perújítási nyomozást rendelt el, amelyben tanúként hallgatták ki a sértetti hozzátartozónál jelentkező személyt is. Az új tanú vallomása hitelt érdemlő lehetett, mert a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azonnal indítványozta a perújítást.
A védők a perújítási indítvány elutasítását kérték, Álláspontjuk szerint a sértetti hozzátartozó által megjelölt, jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó személy vallomástételét a korábbi szabadulás reménye motiválta, továbbá vallomása ellentétben áll az alapügyben beszerzett bizonyítékokkal. Az új tanú is a hajógyári szórakozóhelyeken dolgozott kidobóként, a vádlottak ismeretségi köréhez tartozott, semmilyen kapcsolata nem volt a sértettel. Jelenleg droggal kapcsolatos bűncselekmény miatt tölti jogerős szabadságvesztését.
A Fővárosi Ítélőtábla július 17-én megalapozatlannak találta az elutasítási kérelmet, és elrendelte a perújítást. Az ítélőtábla szerint a sértetti hozzátartozónál jelentkező személy tanúvallomása új bizonyítéknak tekinthető, amely alapján a korábbi ítélet lényegesen megváltozhat. Az új bizonyíték részletes elemzése a megismételt eljárást lefolytató bíróság feladata lesz, ezért az az ügyet azonnali hatállyal megküldte a Fővárosi Törvényszéknek.
2017-ben a másodfokú felmentő rendelkezés indokolása szerint gyilkossághoz köthető szórakozóhelyen illegálisan rendőrök is dolgoztak biztonsági őrként, akiket azóta fegyelmi határozattal elbocsátottak a testülettől és büntetőeljárás is indult ellenük vesztegetés és okirat-hamisítás gyanúja miatt. A korrupt tisztviselők megpróbálták meghamisítani a szolgálati beosztásukat, mintha a gyilkosság idején nem lettek volna a szórakozóhelyen.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!