A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szegedi férfit, aki több mint fél éve zaklatta és bántalmazta a nagymamáját és az édesanyját. Az erőszakos gyanúsított panaszát elutasítva július 21-én jogerőre emelkedett a döntés, a két nőnek harminc napig biztosan nyugodtak lesznek az éjszakái, nem kell félniük senkitől.
A 32 éves férfi a válása után 2019 februárjában költözött vissza a szülői házba, az édesanyjával és a nagymamájával élt együtt egy kétszobás szegedi lakásban. A két asszony hónapokkal később maga is tapasztalhatta, miért mehetett tönkre a férfi házassága. Novembertől a férfi újra inni kezdett, részegen járt haza, ilyenkor kötekedni kezdett, majd a szóváltást rendszeresen erőszak követte. A nyolcvanéves nagymamáját és az 56 éves édesanyját többször is felpofozta, egy idő után az számított ritkaságnak, ha nem verte meg őket. A nők senkinek sem mertek panaszkodni, tartva a férfi bosszújától, illetve nem akarták, hogy a gyereküket miattuk vigyék börtönbe.
Július 15-én ismét menetrendszerűen részegen ment haza a férfi, ezúttal a nagymamának támadt, karjánál fogva rángatta az idős asszonyt, rálökte az ágyára, ott ütlegelte. Amikor édesanyja csitítani próbálta, a nő fejét többször beleütötte az ablak sarkába. A nagymama nem tudott elmenekülni, az édesanya megpróbált kirohanni a lakásból, de a férfi beszorította a szekrény mögé, ott ütlegelte míg ki nem merült s le nem feküdt aludni.
Másnap ott folytatta ahol éjjel abbahagyta. A pofozások mellett leszaggatta anyjáról a ruhát, hogy az ne tudjon elmenni otthonról, édesanyja meztelen testét ütötte órákon át. Az anya védelmére kelő nagymamát fojtogatni kezdte, majd letépte a fürdőszoba ajtaját, azt dobta a sértettekre. A verésnek a szomszédok bejelentésére kiérkező járőrök vetettek véget, akik így a bűncselekmény elkövetése közben érték tetten a férfit. A két nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, mentőt hívtak ellátásukra, majd kórházba szállították őket.
A szegedi rendőrkapitányság folytatólagosan elkövetett kapcsolati erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást. Az ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását. Bár a gyanúsított és védője megpróbálta meggyőzni a bírót, hogy a bántalmazó önként elköltözik a két asszonytól és soha nem fogja őket bántalmazni, a hatóság ezt nem látta biztosítottnak. A bíróság szerint a két nőnek egyelőre csak akkor lehet nyugalma, ha az elkövető nincs otthon, ezért nem adtak helyet annak a kérelemnek, hogy szabadlábon védekezhessen.