– Teljes mértékben egyetértünk annak a demonstrációnak a célkitűzéseivel, amelyet a lakosok a VIII. kerület lezüllesztése ellen terveznek, ugyanakkor arra kérjük a szervezőket, hogy a tüntetést tegyék át egy másik helyszínre – áll a józsefvárosi Fidesz csütörtökön kiadott közleményében. Hozzáteszik: az elkeseredett lakosok szerint Pikó András polgármesternek köszönhetően egyre élhetetlenebbé válik a kerület, egyre több hajléktalan van a közterületeken, ahol immár a mocsok és a bűz uralkodik. Elegük van továbbá a közétkeztetés körül kialakult áldatlan állapotokból is, ezért szeretnék hallatni a hangjukat.
A nagyobbik kormánypárt helyi szervezete úgy véli, Pikó András elmúlt féléves „munkássága” botrányoktól volt hangos: a nevéhez köthető a menzabotrány, amelyben a korrupció gyanújába keveredve váltott közétkeztetőt a polgármester, és ennek következtében 50 milliós bírságot kapott az önkormányzat. – A polgármester ezzel kockára tette a kerületi gyerekek és idősek étkeztetését, a kerületnek pedig jelenleg nincs szolgáltatói szerződése – írják. Megemlítik azt is, hogy emellett Pikó András elapasztotta a társasházi pályázati keretet, elkótyavetyélte az egymilliárd forintos kormányzati támogatást, fákat vágatott ki, és döntéseivel – mint például a polgárőrség ellehetetlenítése, a közösségi együttélési szabályok megnyirbálása – megkezdte a rend felszámolását Józsefvárosban.
Továbbá elmarad a Blaha Lujza tér és az Orczy tér felújítása is. – Mindezek miatt joggal vonulnak utcára a lakosok. Azt gondoljuk, hogy a tüntetők jó szándéka világos, de a szabad véleménynyilvánításba nem fér bele az, hogy a július 18-ra tervezett demonstrációt Pikó András Vajda Péter utcai otthona előtt szeretnék megtartani, amivel akár a magánélet védelméről szóló törvényt is megsérthetik. Ezért arra kérjük a tüntetés szervezőit, hogy az elégedetlenségi megmozdulást tegyék át egy másik helyszínre – zárul a józsefvárosi Fidesz közleménye.