„A járványhelyzet miatt idén elmaradnak a nagykoncertek, a fesztiválok. Erre azért van szükség, mert nem szeretnénk kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását. Azt viszont tudjuk, hogy a hazai könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket nehezen érinti mindez, ezért is támogatjuk raktárkoncertek létrejöttét több mint 5 milliárd forint értékben” – írta a bejegyzésben a kormányszóvivő.
„A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztetünk. A magyar kormány természetesen a legszélesebb körben kívánja támogatásban részesíteni a magyar könnyűzenei szakmát, és számít a munkájukra. Az alábbi videóban el is hangzik pár név ízelítőül, a lista pedig folyamatosan bővülni fog. Hiszen egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül!”
– zárta posztját Szentkirályi Alexandra.