Az állam transzcendens célja akkor érhető el, ha az élet minden területén vannak olyanok, akik a nemzet megmaradását szolgálják. Szent István volt az országépítő; minden magyar küldetése, hogy a saját helyén maga is országépítő legyen – mondta Semjén Zsolt az államalapítás ünnepe alkalmából tartott kitüntetésátadón Budapesten, a Karmelita kolostorban.
A politikus szólt arról is, hogy a kitüntetés, az érdemek elismerése az igazságosságból származik és az emberi történelem kezdetei óta létezik. – A kitüntetés nemcsak a kitüntetettnek fontos, hanem az államnak is, amely ilyenkor mintegy seregszemlét tart az egyes szakterületek felett, számba veszi a legkiválóbbakat, és fontos az egész társadalomnak is. Egy nép ugyanis akkor tud megmaradni, ha tagjai számára büszkeség a közösséghez tartozni, ehhez pedig példaértékű emberekre van szükség – fogalmazott, és hozzátette: – Az önök munkája Szent István országépítő, nemzetfenntartó munkájának folytatása.
A rendezvényen a március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott elismeréseket adták át 35 kitüntetettnek. A március 15-i átadóünnepség a koronavírus-járvány miatt maradt el.
Áder János a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta Bíró Ildikónak, a Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezető igazgatójának, volt országgyűlési képviselőnek, Havasi János jogásznak, újságírónak, hadisírkutatónak, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiószolgáltatási igazgatójának, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatójának, Kelemen András orvosnak, volt népjóléti, majd külügyi államtitkárnak, volt országgyűlési képviselőnek, az Országgyűlés elnöke korábbi külpolitikai főtanácsadójának és Libor Józsefnének, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorának.
A köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta mások mellett Depaula Flavio Silviónak, a Szentszék Magyarországi Nagykövetsége korábbi titkárának és Kun Ferencnek, a Rákóczi Szövetség alelnökének.