Újabb három férfi került rendőrkézre, akik a július végén történt eldurvult vita résztvevői lehetettek. Az ügy előzménye szerint Érden az Iparos úton két többfős társaság verekedett össze, amelynek következtében egy ember meghalt, egy férfit állapota pedig továbbra is válságos.
A történtek után a Pest megyei rendőröknek az elkövetők egy részét sikerült azonosítaniuk, egyiküket emberölés bűntettével, a többi résztvevőt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg, azóta letartóztatásban vannak.
A nyomozást folytatva – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével – sikerült augusztus 14-én hajnalban még két férfit elfogni. B. Krisztófer és R. István őrizetbevétele után a rendőrök Székesfehérváron elfogták F. András 28 éves enyingi lakost. Mindhármukat csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítják.