Kovács Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az előterjesztés szerint a kétmilliárdos kormányzati forrásból származó összeg 60-65 százalékát magánszolgáltatóknál kívánja elkölteni a Fővárosi Önkormányzat. – Ennyi idő alatt lehetett volna olyan előterjesztést is készíteni, amely választ ad ezekre az alapvető kérdésekre. Sajnálom az elvesztegetett hét hónapot – fogalmazott. Emlékeztetőül: a főváros a kormánnyal történt megállapodása értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott, az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg-ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos betegségek nagydiagnosztikai vizsgálatainál kialakult várólista megszüntetéséhez.
A képviselők arról is döntöttek, hogy a koronavírus-járvány második hullámára való felkészülés jegyében a fővárosi fenntartású idősotthonok és a hajléktalanellátó intézmények 373,5 millió forint többlettámogatást kapnak. A rendkívüli ülésen megalakult a Fővárosi Idősügyi Tanács, amely a nyugdíjasok és a közvetlenül nyugdíj előtt állók életminőségének javítására tesz javaslatokat a fővárosnak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!