Több határozatot törölt a kormány, így több ellenzéki vezetésű településen nem lesz sportberuházás – állította szombati cikkében a baloldali Index. A felsorolásban szerepel a Balatonalmádiban zajló sportfejlesztés is, vagyis a lap szerint az ezzel kapcsolatban korábban kiadott kormányhatározatot visszavonták. A cikkben megjelölték a vonatkozó számot a Magyar Közlönyből.
Az Origó rámutatott: azonban ebből azonnal kiderül, hogy a közlöny szövegét az Indexnél nem sikerült értelmezni, ugyanis a Magyar Közlönyben az általuk hivatkozott 1521/2020 (VIII. 14.) kormányhatározat f) pontjában azt olvashatjuk, hogy a Balatonalmádira vonatkozó, eredeti és az Index szerint „visszavont” 1037/2019 (II. 14.)-es kormányhatározat négy pontjából pusztán a harmadikat vonták vissza, ami a pénzügyminiszter költségvetési visszapótlási feladatára vonatkozik. Nem sikerült értelmezni, vagy – ami a valószínűbb – a baloldali propagandaújság tudatosan félreértelmezte.
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője is felhívta a figyelmet a hazugságra a közösségi oldalán. Egy képet is megosztott, amin látszik, hogy jól halad az építkezés. Azt is írta, hogy ősszel már használható lesz az új épület.
„A mai nap egy internetes portálon megjelent az a hír, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzat sportinfrastruktúra-fejlesztésének határozatát is törölte a kormány, így ott nem lesz sportberuházás. A hír nem igaz” – reagált Kontrát Károly az Index cikkére. A fideszes honatya hozzátette: ezúton is tájékoztatja a balatonalmádiakat, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy az új labdarúgóközpont a Lozsántán felépüljön, és ősszel a Balatonalmádi SE labdarúgói birtokukba vegyék.