Az EDU&FUN Digitális Élményközpont Budapest keddi átadásán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a központban egyebek mellet a robottechnikát, a 3D nyomtatást és az okostechnológiákat is megismerhetik játékos formában az iskolások és hétvégenként az érdeklődő családok.
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, „jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással” – jelentette ki Schanda Tamás. Közölte: a digitális ismereteket hatékonyan fejlesztő élménykomplexum több mint 430 millió forintból valósult meg.
Hangsúlyozta azt is, közös cél, hogy minél többen válasszanak műszaki, informatikai pályát.
A központban szervezett programok az iskolások digitális tudását, technológiai ismereteiket jelentősen bővíti, és jelentősen befolyásolhatja a pályaválasztási döntésüket is – mondta az államtitkár.
Schanda Tamás kiemelte: nemzetstratégia cél azokon a területeken erősíteni, amelyek meghatározzák a jövőt. A digitális képességek fejlesztése, az innovatív technológiák megismertetése mind hozzájárul ahhoz, hogy nemzetközi szinten is versenyképes ország legyünk – tette hozzá.
Buranits Ildikó, az MTK alelnöke arról beszélt, az MTK-ban közös cél, hogy elsők legyenek közösségépítésben, innovációban és tudásban, és ezért is nagy megtiszteltetés számukra, hogy stadionuk otthont adhat egy digitális élményközpontnak Székesfehérvár, Győr és Debrecen után.
A digitalizáció napjainkra a sikeresség és a gyarapodás legfontosabb eszközévé vált, ezért a digitális kompetenciák megszerzése kulcsfontosságú, elengedhetetlen a felnövekvő nemzedékek számára – hangsúlyozta.
Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta, az átadott élményközpontok azt a célt szolgálják, hogy minél többen válasszák az informatikai felsőoktatást. A központokban az iskolás csoportok képzett pedagógusok segítségével játékos foglalkozások keretében tanulhatnak meg programozni, vagy éppen megismerhetik a 3D nyomtatást. Továbbá játszhatnak robotokkal és programozhatják is azokat – tette hozzá.