Fidesz–KDNP: Bíró László nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat

A kormánypártok szerint álságos, hogy az a baloldali jelölt beszél a munkahelyekről, aki a saját dolgozóit megfélemlíti és kisemmizi.

Forrás: MTI2020. 09. 24. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rámutatott: a Fidesz–KDNP mindig is a munkavállalók oldalán állt, a polgári kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt.

A járvány alatt is az a cél, hogy megvédjék a munkahelyeket és a családok életszínvonalát – mondta Nacsa Lőrinc.

Szemben a baloldallal, amely egyszer már tönkretette az országot, több százezer embert tett munkanélkülivé és kétszeresen adóztatta a munkásokat – mondta.

Megjegyezte: az sem szabad elfelejteni, hogy korábban pont a baloldal záratta be a szerencsi cukorgyárat, amely a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.

Nacsa Lőrinc újságírói felvetésre azt mondta: Bíró László folyamatosan menekül a kérdések elől, és válaszok helyett a sajtót és a politikusokat fenyegeti.

Ugyanakkor a borsodi, taktaközi emberek megérdemelnék a válaszokat – vélte. Hozzáfűzte: mindenkinek tisztán kell látnia, ki is az a jelölt, akit a baloldal elindít.

Arra a kérdésre, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester felajánlotta a helyi sportcsarnokot, ahol 23 óra után is lehetne esküvőt, lagzit tartani, azt mondta: fontos, hogy mindenki betartsa az óvintézkedéseket, a járványt csak így lehet lassítani.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ellenzéki antiszemita jelölt megfélemlítette és kisemmizte alkalmazottait
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha valaki nem tartja be, helyes, ha szankcionálják – mondta.

Hozzátette: ha egy megválasztott tisztviselő szándékosan ki akarja kerülni a szabályokat, pillanatnyi népszerűségszerzés okán, akkor az külön is felveti a felelősség kérdését.

Az előző napon nyilvánosságra hozott uniós migrációs csomaggal összefüggésben megerősítette a kormányzati álláspontot. Úgy fogalmazott: lehet csűrni-csavarni a szavakat, a magyar kormány nagyon régóta határozott álláspontot képvisel, amelyet a magyar emberek jelentős többségének véleménye támaszt alá.

Európának nem promotálnia kellene a bevándorlást, hanem megállítani, és a menekültkérelmeket is Európa határain kívül kellene megvizsgálnia – közölte, majd kiállt a külső határok fokozott védelme mellett.

További felvetésre reagálva Nacsa Lőrinc elmondta, azt szeretnék, ha a kvóta semmilyen módon nem szerepelne a migrációs csomagban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.