Sok diák szeretne inkább túllenni rajta

Mégsem olyan forró már a pite.

Budapest, 2020. szeptember 6. Résztvevõk a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épülete közelében az SZFE és a Parlament között szervezett élõláncon 2020. szeptember 6-án. Élõlánccal tiltakoztak az SZFE modellváltása, autonómiájának elveszítése ellen az intézmény hallgatói és szimpatizánsok ezen a napon Budapest belvárosában. Az élõlánc tagjai kézrõl kézre adták azt a chartát, amelyet délelõtt az egyetem szenátusa írt. A Charta Universitasban rögzítették azokat az alapelveket, amelyek mentén el tudnák képzelni az együttmûködést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Ha kedd, akkor már régóta nem Belgium, sokkal inkább a budapesti Vas utca, meg az elhanyagolt szemetes színi barikád. Tegnapelőtt – mivel csak délután 2 órától üzemel a hivatalos őrségváltás – a blokád alá vett egyetem vasbeton ámbitusán üres papírlapokat, a falon szolidáris fényképeket, festett rongyokat, plakátokat, a járdán pedig szemetet, üres borosüveget zizegtet meg gurigáztat október ugyancsak lehűlt előszele.

Van, aki odaint, és van, aki beint a főbejárat előtt ülve strázsáló portaszolgálatos fiataloknak, akik egymást vagy a telefonjaikat birizgálják. Látszik rajtuk, azokon is, akik kijönnek, meg azokon is, akiket beengednek a drámatanulás szentélyébe, hogy itt és most, ha egyre fáradtabban, de mindenki valaki.

– Igenis az! – mondja egyikük a maszk mögül, de látva a noteszomat, közli, ha ezt meg akarom írni, akkor nem beszélget tovább.

Hasonlóan jár az a torontói magyar is, aki mellém szegődve szintén az iránt érdeklődik, hogy miért csinálják a fesztivált, és miért keltik az ország rossz hírét, például náluk Kanadában is, akkor egy középkorú férfi – bizonyára egyetemi dolgozó – azt válaszolja, mert Vidnyánszky egy pártkatona.

– Pártkatona? – kérdez vissza a torontói hazalátogató. – Tudják, ki volt pártkatona? Major Tamás meg Gobbi Hilda. A 80-as évek elején mentem el, én csak tudom.

– Sőt, Major Tamás volt az első színházi párttitkár 1945-ben, és a szakma meg az oktatás élet-halál ura – teszem hozzá. – Tanáraik, köztük, akikért állítólag most is itt állnak, Máté Gábor, Zsámbéki Gábor is Major tanítványai voltak, akár Székely Gábor. Tudják önök, milyen véleménnyel voltak erről az iskoláról a nagy elődök, Páger Antal, Mezei Mária, Latinovits Zoltán, Dajka Margit vagy akár Raksányi Gellért?

Nem beszélgetnek velünk tovább, így azt sem tudhatjuk meg, ismerik-e a felsorolt neveket egyáltalán. A kanadai rám mosolyog, aztán átballag a Vas utca másik oldalára. Éppen őrségváltás készül. Három fiatal lép ki az emeleti ablakon az egyetem bejárata fölé, és hátra kulcsolt kézzel, szétvetett lábbal megkezdik silbakoló tevékenységüket.

Négy óra előtt megelevenedik a barikád környéke: legalább 20 alternatív ruhákba, csicsás köpenyekbe öltözött fiatal tolong az ajtóban, miközben fotósok, kamerások érkeznek – valamint az ellenállás parancsnoka, a hallgatói önkormányzat elnöke, Csernai Mihály. Az összetartás közepette feltűnik Vonderviszt Lajos egyetemi kancellár is, akiről akkor még nem tudni, hogy a helyét dr. Szarka Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusának főigazgatója veszi majd át. Körbeállják őt, beszélgetnek vele, csak annyi szűrődik a kívülálló fülébe, hogy nem szabad beengedni, s ők mondják meg, ki jöhet be. A kancellár már emeli is a szatyrát, benne hat üveg pezsgővel, mint később kibeszélték, a másnapi búcsúztatóra hozta Ascher Tamás tanár úrral koccintani. Egyszer csak, bizonyára halk vezényszóra, legalább húszan iramodnak meg a Stahly utcai hátsó kapu felé, miközben azzal biztatják egymást: – Jön az új kancellár, de a hátsó kapun! Mit képzel? Nem tárgyalunk vele. Ne engedjük be, fő az autonómia.

Gimnazisták jönnek velük szembe, mosolyogva nézik a rohanó harcosokat, egy középkorú férfi rájuk is kiált: „inkább dolgoznátok!” A hátsó vaskapu, akár a börtönajtó, zörögve kitárul, és mögötte a Gázmérő fülke feliratú konténer meg eldobált karbantartó szerszámok, vaslétrák rendetlenségében ott áll dr. Szarka, vele szemben kamerákkal, hangrögzítőkkel felszerelt harcosok. Közülük kettőn is látszik, nem diákok, hanem úgynevezett ellenzéki újságírók. Gyorsan beugrok én is, mielőtt sarkamra csuknák a vaskaput, de alig nézek körül, máris hárman perdülnek elém. Nevetséges jelenet.

– Megkérjük, távozzon innen, nem hozzánk tartozik.

– Újságíró vagyok – mondom, majd bemutatkozom.

– Nem érti. Ha tartunk sajtótájékoztatót, akkor értesítjük.

– De a kancellár úr meg én is már bent vagyunk. Ha nem tudták megakadályozni, akkor minek szívóznak, fiatal barátaim? – kérdezem.

Erre fenyegetően közelebb lépnek. Farkasszemet nézünk a maszkok fölött. Néhány perc múlva dr. Szarka Gábor is elhagyja a megsértett, fensőbbséges egyetemi udvart.

A cirkuszihoz hasonlatos rendezvényt követően a régi és az új kancellárral együtt gyalogolunk a Rókus Kórház előtti promenádon a kávézóig. Arról folyik a szó, hogy az egyetem parancsnoka és a helyettese, Milovits Hanna örökké azt hangoztatják, hogy „kompromisszum egyenlő felek között, tárgyalás útján tud keletkezni”, és szerintük ez az ügy nem csak szakmai kérdés, hanem társadalmi is, ezért az állam, az illetékes minisztérium ebből nem vonhatja ki magát.

– A diákok, gondolom, önnek is azt mondták, hogy őket mégsem hallgatják meg?

– Ez azért nagyon furcsa, mert ön is láthatta, amíg engedték, hogy személyesen jöttem el hozzájuk kompromisszumkészen tárgyalni, méghozzá a törvény szerint elengedhetetlen átadás-átvétel lebonyolításának ügyében, de nem jutottunk előbbre – mondja dr. Szarka Gábor, majd hozzáteszi: – Egyelőre, mert mindent meg fogok tenni azért, hogy a folyamat ne álljon meg, vagyis a feladatomat a lehető legmagasabb szinten hajtsam végre.

Az egyetem főbejárata akár délután ismét felveszi a csendes és szemetes barikád megszokott képét. Mikor azt mondom az egyiküknek, hogy mintha kifulladni látszanának, elgondolkodik, aztán rávágja: „Csak fáradtak vagyunk, bele kell állni.” Mégsem olyan forró már a pite. Rám legyint, aztán beszélgetnek, cigarettáznak, ugratják egymást, miközben azt is figyelik, őket ki figyeli. Végül egy üveg Kadarka is előkerül.

Ha kedd, akkor ilyen a Vas utcai színi barikád. Sokan inkább szeretnének túllenni már rajta.