A járványhelyzettel összefüggésben újabb fővárosi és vidéki egészségügyi intézmények rendeltek el látogatási tilalmat.
Újabb látogatási tilalmakat rendeltek el a fővárosban és vidéken
A fővárosban az Országos Gerincgyógyászati Központ tiltotta meg a betegek felkeresését csütörtöktől, míg péntektől a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában hoztak hasonló intézkedést.
Közölték, a látogatási tilalom alatt súlyos, életveszélyes állapotú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat. A betegek egyházi személlyel tarthatják a kapcsolatot.
Látogatási tilalmat vezettek be a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ minden betegellátó szervezeti egységében szerdától – közölte a felsőoktatási intézmény a honlapján.
A közlemény szerint a látogatási tilalom alól mentességet kizárólag a jogszabály által előírt esetekben adhat a szervezeti egység vezetője.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElkerülhetetlen a mesterséges intelligencia használata a médiában
Az elektronikus sajtóban dolgozók ugyanakkor még szkeptikusak a technológia képességeivel kapcsolatban.
Lenyűgöző képek az új Duna-hídról
Már a próbaterhelésen is túl vannak.
Elpusztult Sanyi, Békéscsaba ikonikus kakasa
Az állatot néhány hete súlyosan bántalmazták.
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja
Lányát vesztette el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Azahriah Friderikusz műsorában semmisítette meg Nagy Ervint
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Érdemes jól időzíteni: még nem késő beszállni az osztalékért
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
Közeli felvételen ahogy az orosz Szu–34-es vadászbombázók megsemmisítik az ukránok állásait
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Itt van az év videója: Jürgen Klopp a Liverpool-legenda rappelésére táncolt
Hogyan tovább, Ferencváros?
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElkerülhetetlen a mesterséges intelligencia használata a médiában
Az elektronikus sajtóban dolgozók ugyanakkor még szkeptikusak a technológia képességeivel kapcsolatban.
Lenyűgöző képek az új Duna-hídról
Már a próbaterhelésen is túl vannak.
Elpusztult Sanyi, Békéscsaba ikonikus kakasa
Az állatot néhány hete súlyosan bántalmazták.
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja
Lányát vesztette el.