A család- és egészségtudományok szorosabb összekapcsolásáért közös szakmai munkába kezd a Kopp Mária intézet és a Semmelweis Egyetem (SE). Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Budapesten.
Merkely Béla rektor a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) névadóját és munkásságát is méltatva arról beszélt, hogy az együttműködés keretében közös kutatásokat végeznek, kurzusokat tartanak, oktatási anyagokat készítenek és konferenciákat is szerveznek.
Kopp Mária nemcsak az SE Magatartástudományi Intézetének élén alkotott maradandót, hanem családpolitikában is nagyon komoly teljesítményt nyújtott: célkitűzése volt, hogy annyi gyerek születhessen, amennyit a szülők terveznek és szeretnének – emlékeztetett a rektor. Mint elmondta, Kopp Mária munkáját folytatják tanítványai, így filozófiája, szellemi öröksége halála után is tovább él.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke ismertette: a megállapodás részeként az intézet gyakornoki programot indít, illetve együttműködnek az SE-n induló családtudományi mesterszak munkájában is. Egyúttal óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Debreceni Egyetem és az ELTE után „Magyarország legjobb egyetemével”, az SE-vel is együttműködik a KINCS.
Emlékezetett arra, hogy Kopp Mária több mint fél évszázadon keresztül az SE falain belül végezte „páratlanul sikeres tudományos tevékenységét”. A Magatartástudományi Intézet alapítójaként és vezetőjeként kiemelkedő eredményeket ért el a pszichoszomatika, a magatartástudomány és a magyarok lelkiállapotának vizsgálata során – sorolta.
Fűrész Tünde felidézte: Kopp Mária 2009-ben alapította meg a népesedési kerekasztalt, annak vezetőjeként 2010-ben pedig olyan javaslatcsomagot tett le a kormány asztalára, amely – mint fogalmazott – „alapvetően meghatározta az akkor induló családközpontú kormányzást”.
Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a családok megerősítése a magyar kormány egyik legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzése. Ezt az is jelzi, hogy október elsejétől Novák Katalin személyében immár miniszter felel a családokért a kormányban – mutatott rá.