A Dunamelléki Református Egyházkerület választásán két püspökjelölt indult. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora a szavazatok 33 százalékát, szám szerint 99 szavazatot kapott a presbitériumoktól.
Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora, a szavazatok 67 százalékával, szám szerint 200 szavazattal lett az egyházkerület püspöke
– adta hírül a Parókia Portál.
Az egyházkerület főgondnoki tisztére a hivatalban lévő Veres Sándort, valamint Kovács Levente egyetemi tanárt, a Magyar Bankszövetség főtitkárát jelölték. Veres Sándor a szavazatok 67 százalékát, szám szerint 197 szavazatot, Kovács Levente a szavazatok 33 százalékát, azaz 103 szavazatot kapott.

Fotó: Sebestyén László
A Parókia Portál kifejti: az egyházkerület 304 gyülekezetének összesen 331 szavazati számértéke van. (A nagyobb gyülekezetek több szavazati számértékkel rendelkeznek.) A déli 12 óráig beérkező, dupla borítékba zárt szavazatokat november 5-i zárt ülésén bontotta ki a választási bizottság. A szavazatok megszámlálása után a Dunamelléki Református Egyházkerület Választási Bizottságának elnöke, Pintér Gyula közölte:
összesen 299 szavazólap volt érvényes a püspökjelöltek esetében, 300 a gondnokok esetében, a többit alaki vagy egyéb hiányosságok miatt nem vették figyelembe.
A választás a négy egyházkerület közül elsőként a Dunamelléki Református Egyházkerületben zárult le. Pintér Gyula elmondta: a megválasztott tisztségviselőket a jövő januári egyházkerületi alakuló közgyűlést követően iktatják be hivatalukba. A főjegyzői tisztségre a hivatalban lévő püspök jelölhet valakit, a jelöltet a közgyűlés választja meg.
Az egyházi választások a többi egyházkerületben még tartanak. A jelenlegi egyházkerületi, egyházmegyei és zsinati tisztségeket betöltő egyházi és világi tisztségviselők mandátuma az év végén jár le – tájékoztat a Parókia Portál.