
A többségében budapesti huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin és kokain is. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri házkutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, továbbá több mint tízmillió forint készpénzt.
A nyomozás kiderítette, hogy a csoport alapítója a 27 éves, budapesti lakhellyel rendelkező G. Csaba volt. A hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes applikáció segítségével, élettársával (a 25 éves E. Sárával együtt) árulta a különböző fajtájú drogot, amit a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek. A csapat legfiatalabb tagja pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak egy része nem rendelkezik igazolható munkaviszonnyal, feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.
Az üggyel összefüggésben a rendőrség munkatársai összesen 18 fővel szemben folytatnak büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – bűnügyi őrizetbe vettek. A rendőrök tíz gyanúsított letartóztatását kezdeményezték, és egy személy bűnügyi felügyeletének elrendelését javasolták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!