Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azzal vádolta a kormányt a parlamentben, hogy szégyenbe hozták Magyarországot, mert Orbán Viktor miniszterelnök inkább lemondott a hazánk fejlesztésére szánt sok milliárd euróról, csak mert azt kérték tőle, hogy legyen független az igazságszolgáltatás, és tegyék ellenőrizhetővé az uniós pénzek elköltését. Hogy is van az, hogy Orbán Viktor inkább külföldről piaci hitelt vesz fel kilencszázmilliárd forint értékben, ahelyett, hogy elfogadná a jogállamisági feltételeket? – tette fel a kérdést. Kijelentette: aki a jogállamiság és az európai értékek ellen van, az Magyarország érdekei és a magyar emberek ellen is van. Ez elfogadhatatlan, és a magyar emberek elárulása – szögezte le.
Ismét szembesíteni kellett az MSZP-t saját bűnlajstromával
Az a párt akar jogállami kérdésekben tanácsot adni, amely 2006-ban békés tüntetéseket veretett részt Budapesten? – firtatta Schanda Tamás államtitkár.
Tóth azt követelte a kormánytól, hogy vezessen be százszázalékos táppénzt az igazolt koronavírus-betegeknek,
adjon nyolcvanszázalékos bértámogatást, növelje meg az álláskeresési támogatás összegét és időtartamát havi minimum százezer forintra és kilenc hónapra, valamint duplázza meg a családi pótlékot, a gyes és a gyed összegét, a nyugdíjasoknak pedig biztosítson tisztességes megélhetést.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára úgy reagált, hogy
mindig meglepő, ha az EU-s forrásokról az MSZP-ben akarnak vitatkozni, miközben kormányzásuk alatt amatőr, felelőtlen, korrupt és rossz volt az uniós pénzek elköltése.
A jogállamiságról szólva úgy értékelt: ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amely beengedi a migránsokat, de ha egy állam megvédi a határait, az nem minősülhet jogállamnak. Hangsúlyozta: a jogállamiságra vonatkozó kritika mindig furcsa a baloldal szájából, mert azok próbálják kioktatni a nemzeti-polgári oldalt erről a kérdésről, akik a kommunisták utódai, annak a pártnak az utódai, amely diktatúrát működtetett Magyarországon.
Az a párt akar jogállami kérdésekben tanácsot adni, amely 2006-ban békés tüntetéseket veretett részt Budapesten?
– firtatta. Úgy vélte: valójában arról van szó, hogy Brüsszelben hozzá akarják kötni az EU-s forrásokat a migráció támogatásához. Kijelentette: a magyar álláspont következetes és világos volt, „nem mi gondoltuk meg magunkat”.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy néz ki a rohamlövészek egy hajnali rajtaütése +videó
A katonák számára két tényező is megbonyolította az akciót.
Orbán Viktor: Együtt Csepelen is erő vagyunk!
A kormányfő egységes békepárti kiállásra kéri a csepeli Fideszt.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony teljesen magára hagyta, Gyurcsány pedig kiszipolyozza a fővárost
Ideje, hogy végre szeretettel és építő szándékkal nyúljunk hozzá a fővároshoz – jelentette ki Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
Komoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter jelöltje évekig fúrta a rezsicsökkentést Brüsszelben
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén
Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora
Lemondott a teljes orosz kormány
Az öltőzőben Adele szólt, Reus a szurkolókkal ünnepelte a BL-döntőbe jutást
Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy néz ki a rohamlövészek egy hajnali rajtaütése +videó
A katonák számára két tényező is megbonyolította az akciót.
Orbán Viktor: Együtt Csepelen is erő vagyunk!
A kormányfő egységes békepárti kiállásra kéri a csepeli Fideszt.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony teljesen magára hagyta, Gyurcsány pedig kiszipolyozza a fővárost
Ideje, hogy végre szeretettel és építő szándékkal nyúljunk hozzá a fővároshoz – jelentette ki Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
Komoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.