A járvány kezelése szempontjából a kormány dinamikusan bevezetett korlátozó intézkedései – így a kedd éjféltől elrendelt új szabályok is – „elfogadhatók és üdvözítők” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Pécsett.
Merkely Béla a magyar tudomány ünnepe alkalmából a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – rendhagyó módon online formában – megrendezett Szentágothai-napon tartott előadásában azt mondta, a korlátozások hatásának fényében lehet csak a későbbiekben az ismételt lazításokról dönteni. Megerősítette: a járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.
Kiemelte: a védekezésben már tavasszal megmutatkozott, hogy kiemelkedően fontos a hazai orvosegyetemek összefogása. Példaként említette, hogy májusban csaknem 18 ezer ember bevonásával, országszerte félezer településen végeztek reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatot, amelyben négy hazai orvosképző vett részt.
E kutatás eredményeit részletesen ismertetve elmondta: a felmérés előrevetítette, hogy – mivel a vírus első hulláma alig érintette az országot – a későbbiekben jóval nagyobb számban lehetnek majd fertőzöttek az országban az őszre várt második hullám idején; ennek lehetünk most tanúi – mondta. Kiemelte: a májusi országos felmérés idején megfigyelhető volt, hogy a felső légúti panaszokkal orvoshoz fordulók alig öt százaléka volt koronavírusos beteg, a mostani orvosegyetemi tapasztalatok szerint ugyanakkor minden második, ilyen tünetekkel rendelkező ember a vírussal fertőződött meg, míg a tünetmentes teszteltek tizede szintén a betegségben szenved.
Közölte, hogy az összes teszt pozitivitása azért van tartósan húsz százalék, illetve az orvosegyetemek vonatkozásában akár harminc százalék felett, mert a tünetet produkálókat tesztelik leginkább, kontaktkutatásokat a járvány jelenlegi szakaszában már nemigen végeznek, átfogó, rendszeres szűrések pedig még nem történtek.
Merkely Béla szerint egy – a járvány jelenlegi szakaszának tetőzése után meghatározható – regionális, életkorra is vonatkozó, az átfertőzöttséget megmutató adat segíthet majd a kérdés eldöntésében, hogy milyen széles körben legyen szükség a majdani vakcinák beadására, s az oltásokat milyen stratégia mentén végezzék el
– utalt egy, a májusihoz hasonló, újabb jövőbeni reprezentatív felmérés szükségességére.