Müller Cecília: Változik a járványgörbe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kórházban kezeltek száma enyhén mérséklődően, de még mindig emelkedő tendenciát mutat.

Csókás-Kerékgyértó
Forrás: M12020. 11. 25. 11:54
Müller Cecília országos tiszti főorvos.

A területi érintettségről tegnap minden megyére adtak tájékoztatást – mondta a tiszti főorvos. A 47. héten 91 százaléka érintett a településeknek, de a maradék kilenc százalékban is jelen van már fertőzött személy. A regisztrált új fertőzöttek 18,5 százaléka budapesti.

A megbetegedések számának emelkedését abszolút számokban vizsgálva azt látjuk, hogy Zala megyében nőtt leginkább az előző héthez képest. A megbetegedési arány Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb, de Budapesten és Vas megyében is magas.

Müller Cecília kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy egyelőre még nem kezdődött el az influenzaszezon. Eddig egyetlen egy darab B típusú influenzavírust tudtak kimutatni és három úgynevezett rhinovírust.

Kiss Róbert megköszönte a polgárőrség áldozatos munkáját, amivel hozzájárulnak a járványügyi védekezéshez. Mint mondta, a polgárőrök a kormányhivatalok felkérésére részt vesznek például a tesztelésben résztvevők szállításában vagy az idős honfitársaink segítésében.

Müller Cecília az iskolákban végzett koronavírus-tesztelés kapcsán kifejtette: ha egy pedagógusnál pozitivitást igazol a teszt, akkor őt el kell különíteni, vagyis azonnal haza kell mennie és értesítenie a háziorvosát. Ezt követően a háziorvos értesíti az egészségügyi hatóságot, ezután történik meg a kontaktkutatás.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.