Az, hogy Márki-Zay Péter politikai elfogultsággal vádolt egy ítéletet szabályosan meghozó bírót, „meghaladja az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdésében meghatározott véleménynyilvánítási szabadság kereteit” – fogalmaz levelében Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A levél hivatalos reakció azokra a Facebookon közzétett posztokra, amelyekben Márki-Zay „koncepciós eljárásnak” nevezte Nánási Illés, a Szegedi Járásbíróság bírójának döntését. A polgármester azért dühös, mert 2018-ban a Szeviép- és a K’Art-ügyben bűncselekmény elkövetésével hozta összefüggésbe Lázár János országgyűlési képviselőt, a bíróság azonban a vádat alaptalannak minősítette, őt pedig rágalmazás miatt első fokon pénzbüntetésre ítélte. Márki-Zaynak nem ez az első hasonló ügye.

Senyei György figyelmezteti a balliberális polgármestert: a XX. századi történelem tele van valódi koncepciós perekkel, amelyek emberek sokaságának okozták a halálát. Ha Márki-Zay ehhez hasonlít egy neki nem tetsző bírósági pert, akkor sérti az áldozatok emlékét, ugyanakkor relativizálja a történelmet.
Senyei György egy másik fontos megállapítása ez: attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz politikai per.