Sosem látott mértékű pénz jut a kutatásokra

– Jelentős többletforrást kapnak a kutatóintézetek, több mint kétszer annyi pénzből gazdálkodhatnak jövőre, mint az idén – jelentette ki lapunknak Zalányi Viktória, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat főtitkára. Mint mondta, a jelenleg zajló szervezeti átalakításoktól felesleges tartani, hiszen a három intézet önállósítása a speciális feladataik ellátásához szükséges optimális működésüket támogatja. A többletforrásokkal együtt óriási lendületet adnak a tudományos kutatásoknak, amellyel bevonzzák a pályára a fiatalokat, és nemzetközi szinten is látható eredményeket hoznak.

Csókás Adrienn
2020. 12. 12. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Zalányi Viktória hangsúlyozta, hogy egyre több egyetemmel fűzik szorosabbra a kapcsolataikat

– Természetesen érthető, hogy minden ilyen döntés konfliktusokkal jár, ám fontosnak tartom, hogy az irányító testület mindhárom esetben széles körű, mélyreható információkra és szakmai érvekre alapozva hozta meg a döntést a kiválásról. Az egyeztetések során meghallgattuk az Ökológiai Kutatóközpont vezetőjét és magát Jordán Ferencet is, vagyis sokszínű szakmai vélemény alapján hozta meg döntését az irányító testület, amelynek tagságát egyébiránt az elnök mellett a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által delegált hat-hat tudós alkotja. A testületnek ugyanakkor minden érvet figyelembe véve kellett egy olyan döntést meghoznia, amely szervezeti és működési szempontból a legjobb megoldást jelenti – magyarázta a főtitkár.

– A Balaton nemzetstratégiai szempontból kiemelt nemzeti kincsünk, amelynek jelentőségét nemcsak gazdasági és turisztikai, hanem ökológiai szempontból is meg kell őriznünk. A Limnológiai Intézet a Balaton és környezete ökológiai viszonyainak kutatásával foglalkozik, tehát egy speciális szakterületen egyedi feladatokat lát el Magyarországon – így indokolt ennek a kiemelt közfeladatának a megerősítése. Önálló intézetként rugalmas és gyors döntéseket, hatékonyabb érdekérvényesítést várhatunk tőle, miközben megmaradhat, sőt megerősödhet a nemzetközi irányvonal is – hangsúlyozta Zalányi Viktória. Jelezte továbbá: mindent meg fognak tenni, hogy a folyamatban lévő uniós projekteket tovább folytassák és a fiatal, tehetséges kutatókat megtartsák.

Az ELKH főtitkára lapunknak cáfolta azt a híresztelést is, hogy a Balatoni Limnológiai Intézet tihanyi székházát értékesíteni kívánnák, ami nemcsak észszerűtlen döntés volna, hanem lehetetlen is, hiszen az épület a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona, így afölött a kutatóhálózat nem rendelkezik.

A vezető beszámolt arról is, hogy a rendelkezésre álló megnövelt keretből minden kutatóhely magasabb összegű forrást kap. A jövő évi forráselosztásról a december 15-i ülésén dönt az ELKH irányító testülete, így várhatóan a Balaton-kutatásra is több támogatás jut. – Idén 11 milliárd forint többletforrást, 2021-től pedig beépülő jelleggel évi 22 milliárd forint többletforrást biztosított a kormány, így a kutatóhálózat fejlesztésére rendelkezésre álló pénz több mint a duplájára emelkedik, amitől azt várják, hogy átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és hatékonyabbá válik a teljes kutatóhálózat működése – mutatott rá a főtitkár.

Zalányi Viktória felidézte azt is, hogy idén júliustól elindulhatott a régen várt kutatói bérfejlesztés. A kutatók mellett a hálózat többi munkatársa is átlagosan harmincszázalékos béremelést kapott, a pályázati rendszerben foglalkoztatott fiatal kutatók pedig ezenfelül további húszszázalékos bérnövelésben részesültek, ami már kellő motivációs erőt jelenthet a kutatói pálya választásához. Hozzátette: az ELKH egyre több egyetemmel fűzi szorosabbra a kapcsolatát, öt intézménnyel már megállapodást is kötött annak érdekében, hogy a legtehetségesebb fiatalokat már egyetemistaként be tudják vonzani a kutatások világába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.