„A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedést rendelt el a koronavírus-járvány miatt: megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket” – közölte a Pénzügyminisztérium még kedden.
Józsefváros, Ferencváros, Újbuda, Érd, Szombathely és Hódmezővásárhely azon városok közé tartoznak, ahol a baloldali polgármesterek adóemeléssel és újabb sarcok kivetésével kívánták a koronavírus-járvány által okozott pénzügyi kieséseket pótolni, mindezt a helyiek pénztárcájának a terhére.
Az adóemelések tervezetére Simicskó István országgyűlési képviselő korábban úgy reagált: a baloldal gazdaság- és versenyképesség-javító intézkedések, reformok és válságkezelés alatt semmi mást nem ért, mint megszorításokat, adóemelést, elbocsátásokat.
Továbbá a ferencvárosi és a józsefvárosi Fidesz is felszólította az érintett baloldali polgármestereket, hogy vonják vissza az adóemelési tervezeteket, ennek ellenére a baloldali önkormányzatok kitartottak amellett, hogy építmény- és telekadó emelésével plusz bevételhez jussanak, például Józsefvárosban családonként tízezer forintot vettek volna ki a helyiek zsebéből. A Magyar Közlöny tájékoztatása szerint a kormány legújabb intézkedésével a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozásokat és a lakosságot segíti.
Emlékeztetnek arra, hogy kormány adócsökkentésekkel segíti a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, munkáltatókat, hozzájárulva ezzel a magyar gazdaság újraindításához is.
A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról, hogy több baloldali önkormányzat adóemelést kíván a rendkívüli jogrend idején bevezetni, amelyet a polgármesterek egy személyben, testületi döntés nélkül fogadhatnak el.
László Imre, Újbuda DK-s polgármestere például az építményadót 468 forinttal, a telekadót 79 forinttal emelte volna meg négyzetméterenként. Pikó András Józsefváros és Baranyi Krisztina Ferencváros polgármesterei is hasonlóan kívánták kezelni a koronavírus-járványt.
A szintén balliberális vezetésű Hódmezővásárhelyen január 1-jétől adót kell fizetniük a vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemélyeknek az általuk bérbe adott termőföld után – erről a veszélyhelyzet idején egy személyben döntött Márki-Zay Péter polgármester.
Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere azt jelentette be, hogy az ezer négyzetméter alapterület feletti kereskedelmi, illetve nem kereskedelmi célú ingatlanok esetében jelentősen nő majd az építményadó. Egy, a költségvetés helyzetét és a veszteségeket bemutató videóban viszont már arról írtak, hogy a megszorítások mellett is fennmaradó hiányt a nagyvállalatokra kivetett plusz helyi adókkal kell pótolni.
Érden is a vállalkozások építményadójának megemelését emlegették, a KATA-sok iparűzési adókedvezményét korlátozhatják, és a júniusban elhatározott adócsökkentéseket visszavonhatják.