Advent első vasárnapján sem unatkoztak a déli-keleti határainkat védő rendőrök és honvédek. Az év 48. hetében 1664 esetben kellett intézkedni illegális bevándorlással kapcsolatos jogsértések miatt. 920 migránst még a határsértés közben tetten értek, megakadályozva ezzel a tiltott határátlépést, a próbálkozók önként visszatértek szerb területre. Volt, akinek sikerült átjutnia a zöld határon, illetve a műszaki záron, de rövid idő múlva a határvadászok feltartóztatták őket, majd adataik ellenőrzése után az ideiglenes biztonsági határzár kapuján keresztül utasították ki őket az országból, 708 esetben kellett alkalmazni ezt a jogszabályt. A héten 36 személy ellen kezdeményeztek büntető eljárást határsértéssel és annak elősegítésével, embercsempészéssel kapcsolatos törvényszegés miatt.

Az egyre hosszabb éjszakákat kihasználva este hat és reggel hat óra között történik a határainkat érintő jogsértések több mint 95 százaléka, csak a kamionokba, vonatokba elbújt határsértők próbálkoznak más időpontokban. A meteorológiai előrejelzés szerint a hét második felére melegfront várható, csapadékkal, vagyis nedves, sáros lesz a zöld határ, akkor várható egy kis enyhülés a migrációs nyomásban. Advent első hétvégéjének száraz, hideg időjárási körülményei között megnőtt a határsértések száma az előző napokban mért adatokhoz viszonyítva, az embercsempészek is a hétvégére helyezték a hangsúlyt. Nem sok sikerrel, mert a Készenléti Rendőrség határvadászai és a déli megyék rendőrkapitányságainak határrendészeti kirendeltségeinek járőrei hermetikusan zárják az országhatárt, ha sikerül is valakinek túljutnia a közvetlen határsávon, a mélységi ellenőrzőpontokat már nem tudják megkerülni.
A határt védő rendvédelmi szervek tagjainak most a hőkamera a legjobb felderítési eszköze, telepített és a mobil hőkamerák folyamatosan működnek. A határvadászok drónokat is bevetnek, azok hőkamerái felülről figyelik a műszaki határzár környékét, a honvédség pedig speciális radarokkal segíti az illegális bevándorlók mozgásának felderítését. A hőkamera elől nem lehet elrejtőzni, semmilyen módszerrel, pláne nem a téli hideg időjárásban, a fagypont közeli éjszakákon, ilyenkor az emberi lélegzet kiáramlása is feltűnik a képernyőn. A Magyar Nemzet információi szerint a migránsok azt hiszik, hogy ha duplán felöltöznek, az nemcsak a hideg, hanem a hőkamera ellen is véd. Olyan határsértő is volt, aki a külső ruháját bevizezte, hogy az ráfagyjon, ezzel sem lehet átverni a rendszert. Egy négyfős csoport vasárnap hajnalban a Tisza partján – ahol árvízvédelmi szabályok miatt a folyómedertől 25 méteren belül nem lehet kerítés – jutott át az országhatáron, őket az ártérben elhelyezett vadkamerák buktatták le, az erdészek észlelve a jelzést, azonnal szóltak a rendőröknek.