Megyeri Szabolcs, Belváros-Lipótváros főkertésze a videóban részletesen beszél a kerület faállományának a felméréséről.
Egészségre káros, beteg növényeket vágtak ki
– Szükséges volt kivágni 11 darab fehér eperfát, amely jelentősen szennyezi a környezetét; négy bálványfát, amely invazív fafajta; három török mogyorófát és egy szibériai szilt, amelyek pedig túl közel voltak a védendő városfalhoz. A Leyland ciprusok, amelyek nem fának, hanem cserjének minősülnek, betegek voltak, mai tudásunk szerint gyógyíthatatlanul, egy részük már korábban ki is száradt – részletezte az önkormányzat a kivágott növények fajtáit és eltávolításuknak az okait.
Nyomatékosították: minden egyes beruházásánál arra törekednek, hogy annak eredménye a lehető legnagyobb mértékben növelje a zöldfelületet,
így a tervek szerint a Bástya utcai telken is a szakvéleményben foglaltnál jóval nagyobb mértékű pótlásra, minőségi cserére kerül sor.
– A tervek szerint a telken több mint húsz fát és több mint nyolcszáz négyzetméter cserjét és évelőt telepítünk, ezzel a zöldfelület arányát a korábbi 4,5 százalékról több mint ötvenre növelve. Mindezen felül a tűzfalakra akár több mint hatszáz négyzetméter felületű zöldfal kialakítását tervezzük – sorolta a zöldesítési tervet az önkormányzat.
a Baloldalon nem kavar port az „egészségügyi” fairtás
Számos esetben a baloldali zöldpolitikusok fajsúlyos beruházásokat, fejlesztéseket támadtak meg, legtöbbször politikai okokból. Az eddig ismert legnagyobb precedens ügy a Liget projekt kálváriája. A hivatalos számokból kiderül, hogy a grandiózus beruházás befejeztével nagyobb zöldfelület létesül, mint az eredeti állapotában volt. Ezen felül
több baloldali polgármester – például V. Naszályi Márta, Pikó András és Soproni Tamás – is döntöttek szakemberek közreműködésével betegnek nyilvánított fák kivágásáról. Érdemes megjegyezni, hogy ezekben az ügyekben nem hallatták a hangjukat a baloldali politikusok, és aktivisták sem bilincselték fához magukat.
Sőt, a Karácsony Gergely által Budapest főtájépítészének kinevezett Bardóczi Sándor még meg is védte a VIII. kerületet vezető Pikó Andrást, amikor a Rókus kórháznál egészségesnek tűnő fákat vágatott ki. – Ezért fontos mindenkiben tudatosítani, hogy nem minden fakivágás az ördög műve. Vannak egészségi okokból, veszélyhelyzet megelőzése miatti fakivágások. Ezek rendben vannak – nyilatkozta korábban Bardóczi.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!