Sikerrel startolt a baloldal halálkampánya elleni petíció

Alig két nap alatt több mint tizenötezren írták alá a Bayer Zsolt által a baloldal halálkampánya ellen indított petíciót. A kezdeményezés támogatására buzdított a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté is. Mindeközben Hollik István úgy értékelte a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogást, hogy a Jobbik megvásárlásával teljessé vált a Soros György által szponzorált Gyurcsány-lista. Meglepő módon a DK egykori alelnöke, Bauer Tamás közölte, hogy nem támogatja az összefogást – Medgyessy Péter viszont üdvözölte azt.

Magyar Nemzet
2021. 01. 07. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő módon házon belülről is bírálták a baloldali összefogást, Bauer Tamás a közösségi oldalán ugyanis közölte, hogy az nem számíthat a szavazatára. A DK volt alelnöke ugyanakkor nem erkölcstelensége miatt fordult el az összeborulástól, hanem mert attól tart, hogy az „ugyanúgy nacionalista kormány lesz, mint az Orbán-kormány”. Bauer szerint az illegális migráció és az embercsempészet – állítólagos – elutasításával „ugyanúgy idegenellenes kormány lesz, ugyanúgy szemben áll majd a »brüsszeli bürokraták« humanizmusával, mint az Orbán-kormány”. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az ATV-nek viszont úgy nyilatkozott: nagyon örül annak a ténynek, hogy megvalósult az ellenzéki pártok közötti egység, amit ő már három és fél éve szorgalmaz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.