2022-től teljes személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak, amely a munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalnak nyújt segítséget. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) kutatásából kiderül, hogy a magyar emberek 83 százaléka hallott már erről az intézkedésről, bő háromnegyedük, azaz 78 százalékuk támogatja, és körülbelül szintén ugyanennyien, 77 százalék hasznosnak is tartja ezt, hiszen több mint háromnegyedük szerint nagy segítséget jelent majd a fiatalok életkezdésében és a családalapításában.
Tízből hat magyar szerint az intézkedés gazdasági és foglalkoztatási hatásai is pozitívak lesznek: több fiatal fog dolgozni, ami hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.
A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként és a szépkorúak megbecsüléseként a kormány döntött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről, amely 2024-ig több lépcsőben valósul meg, az első részletet február végig minden érintett megkapta. A Kincs felmérése azt mutatja, hogy a magyarok többsége, 88 százaléka hallott már a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről. A többség hasznosnak találja ezt az intézkedést (84 százalék), és kétharmaduk egyetért az első részlet folyósításával is.
A megkérdezettek fele szerint a nyugdíjrendszer megbecsülést ad az időseknek, 77 százalék szerint nagy segítséget jelent számukra, továbbá 58 százalék szerint segít megőrizni az életszínvonalukat.
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatása rávilágít arra, hogy a magyar emberek értékelik és elfogadják a fiataloknak és az időseknek nyújtott plusztámogatásokat. Nincs generációs ellentét a korosztályhoz kötött támogatások miatt, hiszen ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy mind az idősek, mind a fiatalok életminősége javuljon a jelenlegi járványhelyzetben is.