Megdöbbenve értesült a sajtóból Bartha György baloldali önkormányzati képviselő nyilvános Facebook-bejegyzéséről a Fidesz–KDNP miskolci frakciója – erről a kormánypárti képviselőcsoport lapunknak megküldött közleményben adott hírt. Előzőleg, a Boon.hu írta meg, hogy Bartha György, a miskolci Velünk a Város frakció MSZP-s önkormányzati képviselője a következő posztot tette közzé a Facebookon:
„Az aztékok és az inkák járvány idején feláldozták isteneiknek a vezérüket. Most nem célozgatni akarok, csak egyszerűen szép szokás volt.”
Kommentben megjegyezték, hogy nem korrekt Veres Pál polgármester urat így támadni, erre a balliberális képviselő ezt a választ adta: „Nem polgármester úrra gondoltam.” Kimondottan névvel nem szerepel, de sejthető, hogy kire gondolt az MSZP-s képviselő.

Fotó: Híradó.hu
A Fidesz–KDNP frakció kiemelte: véleményük szerint semmilyen agresszív cselekedetnek, erre való utalásnak és az emberi méltóságot kirívóan sértő kijelentéseknek, politikától függetlenül nincs helye a közéletben. – Frakciónk ebben a helyzetben vélelmezi a képviselői méltatlanságot, és ezzel kapcsolatban arra kéri a miskolci városvezetést és Veres Pál polgármester urat, hogy vizsgálja ki az országos közfelháborodást keltő ügyet. Miskolc képviselőjét nyilvános bocsánatkérésre szólítjuk fel!
Amennyiben ez nem történik meg, akkor le kell mondania közgyűlési mandátumáról, és távoznia kell a miskolci közéletből! – hangsúlyozták.
Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég Alapítvány jogi szakértője a Boon.hu internetes portálnak úgy fogalmazott, hogy felbujtás a tettesi alapcselekmény emberölés hiánya miatt nem jöhet szóba, azonban az előkészületi magatartások közül a felhívás releváns lehet. – Felhívásnak tekinthető, ha valaki mást eredménytelenül bír rá bűncselekmény, jelen esetben emberölés elkövetésére. A Büntető törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy aki emberölésre irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – mutatott rá Ifj. Lomnici Zoltán.