Néha a szerkesztőségeket is szétverték

A tájékoztatás különféle formákban mindig is része volt az emberiség történetének, hiszen az emberi kommunikáció valójában a létfeltételek közé tartozik – így vélekedett lapunknak nyilatkozva Horváth Attila alkotmánybíró. A jogtörténész hozzátette: a polgári újságírás természetesen későbbi keletű, ezzel függ össze, hogy Magyarországon 1848 márciusában, a forradalom idején vált a 12 pont első pontjává: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Budapest, 2014. március 2. A Landerer és Heckenast nyomdájában kinyomtatott 12 pontot tartalmazó kiáltvány részlete, mellette nemzetiszín kokárda. Fotómontázs az 1848-as márciusi események illusztrálására. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: Faludi Imre

Horváth Attila az Alkotmánybíróságon. A közügyek megvitatása, s ezzel a sajtó nélkül nem képzelhető el demokratikus társadalom Fotó: Teknős Miklós

– Hozzá kell tenni ugyanakkor – jegyezte meg Horváth Attila –, hogy abban az időben nemegyszer brutális módon avatkoztak be a sajtó működésébe. Ha valamely kiadó a szociáldemokrata vagy a kommunista párttal szemben próbált meg cikkeket megjelentetni, egyesek egyszerűen bementek és szétverték a szerkesztőséget. Ehhez képest a tanácsköztársaság annyiban teremtett új helyzetet, hogy akkor már csak a vörös diktatúrát támogató kiadványok jelenhettek meg.

Az alkotmánybíró rámutatott: akkoriban történt meg először, hogy elképesztő honoráriumokat adtak azoknak az újságíróknak, íróknak, akik a rendszert támogatták. Kezdetben persze számos szerző valóban lelkesedett a tanácsköztársaságért, remélték, hogy a háború káoszából megfelelő kiutat mutat az új berendezkedés. – Akkoriban idehaza nem sokat tudtak a kommunizmusról, az oroszországi helyzetről – jegyezte meg a jogtörténész. – A diktatúra törvénytelenségei azonban hamar kitudódtak, fény derült az államosítás visszaéléseire, a végén már szinte mindent elvettek az emberektől, ami csak mozdítható volt. Ezek miatt egyre többen szembefordultak a tanácsköztársasággal – fogalmazott Horváth Attila. A húszas években lassan visszatért a sajtószabadság, de igen szigorúan kezelték a sajtóvétségeket. Több író, költő ellen folyt eljárás, közismert alkotók ellen is.

– Többféle változás következett a második világháború után – vetettük közbe.

A jogtörténész szerint az első nagy átalakulás az volt, hogy 1945 után – igaz, egy rövid időre – többpárti sajtó jött létre Magyarországon. Minden párt kapott valamilyen, jelentősnek mondható sajtóterméket. Mivel a folyamatot a kommunista párt irányította, ezért nekik jutott a legnagyobb szerep, holott nem az volt a legtámogatottabb párt.

A legjelentősebb társadalmi bázis a kisgazdapárt mögött állt, mégis a kommunistáknak jutott a legtöbb újság, hetilap, folyóirat, és a legnagyobb példányszámban a kommunista párt kiadványai jelenhetnek meg 1945-től kezdve.

– A szövetséges ellenőrző bizottság révén tudták korlátozni a lapok megjelenését, tartalmát. Sokkal keményebb cenzúra volt, mint bármikor korábban, leszámítva természetesen a háborús időket – mondta Horváth Attila.

Az 1949-es fordulat után az állampárti diktatúra sajtópolitikája jelent meg idehaza. Nem volt kifejezett cenzúra, ehelyett az úgynevezett tulajdonosi igazgatás működött. Megfordult a kérdés: már nem arról volt szó, hogy mit engednek és mit nem, hanem a szerzők utasítást kaptak, hogy milyen műveket, publikációkat vár el tőlük a hatalom. Az első fokú cenzor maga a főszerkesztő volt, emellett állami hivatalok is ellenőrizték a könyvek, a lapok tartalmát. – Ezzel együtt is elfordult, hogy megjelentek nemkívánatos kiadványok, ezek persze botrányokhoz vezettek – jegyezte meg a szakember. Bezúztak folyóiratokat, visszavontak könyveket, egyes kiadványokat a boltok polcairól, az újságosstandokról vettek le, de arra is volt példa, hogy pengével vágtak ki cikkeket folyóiratokból. Ebben az időben jelent meg a média új felületeként a televízió és a rádió, ahol szintén hasonló módszereket alkalmazott a diktatúra.

– Egészen megmosolyogtató események is történtek

– mondta a jogtörténész. Brezsnyev halála idején például két filmet levettek a műsorról, a plakátjaikat is leszedték. Az egyiknek az volt a címe: Ajándék ez a nap, a másiknak pedig az: Bestia. – Sokszor irracionális módon működött az akkori médiaszabályozás és -ellenőrzés – fogalmazott Horváth Attila.

A rendszerváltás részben új médiaviszonyokat hozott. A szakember szerint a hirtelen jött szabadságot nem mindenki tudta kellőképpen értékelni és feldolgozni, ami egészen új kihívást jelentett a sajtó, a média számára. Nem véletlen, hogy 1990 óta több médiatörvény is született. – A rendszerváltás egyik problémája, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon meghiúsult a médiatörvény elfogadása, így az nem került be az 1989-es alkotmánymódosítások, fontos törvények közé.

Csak évekkel később, 1995-ben jött létre az első, sokat vitatott médiatörvény,

a késlekedés pedig nagyon nagy károkat okozott: emiatt is durvulhatott el ilyen mértékben a médiahelyzet – vélekedett az alkotmánybíró.

A sajtó története a jelenleg érvényes jogi szabályozással természetesen nem ért véget – erre hívta fel a figyelmet a jogtörténész. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a tulajdonos, különösen a globális tulajdonos szerepének pontos tisztázása, ezen túl annak meghatározása is, milyen helyet foglaljon el a világ nagy részét átfogó közösségi média a médiumok sorában. Szükségesnek látszik, hogy létrehozatalukra, adózásukra, a tényekhez kötődő vagy azt megsértő közlésükre ugyanolyan szabályok vonatkozzanak, mint a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóra.

A világháló a zsebben. Véglegesen átalakítja az online világ a médiaviszonyokat? Fotó: MTI/Mohai Balázs

Legyen a jelszó itt is a hazudni nem szabad, de ha mégis, akkor annak ugyanúgy a helyreigazítás, a sérelemdíj vagy a rágalmazás, a becsületsértés megállapítása legyen a következménye.

A sajtó szabadsága, a cenzúra eltörlése ugyanakkor minden időszakban megköveteli az újságok és az olvasók viszonyának tisztázását is, hiszen bárhonnan nézzük, végső soron a hírfogyasztók tartják el a tévéket, az újságokat, a közösségi média felületeit, csak ezt sokszor rejtett módon, bújtatott formában követeli meg a médiacég.

A sajtó ugyan nem az államhatalom része, mégis bátran nevezhető a negyedik hatalmi ágnak, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a sajtó kivételesen izgalmas terület, ahol örök harc folyik a hírekért, a legújabb információkért. A lényeg sokkal inkább az, hogy a hírközlő orgánumok segítségével – miként azt az alkotmányjog is hangsúlyozza – a közügyek megismerése, megvitatása történhet meg.

Enélkül pedig nem létezhet demokratikus társadalom.