A családtámogatási rendszer eddig hiányzó darabjaként beszélt a 25 év alatti fiatalok szja-mentességéről az adótörvények ehhez szükséges módosításának általános vitájában Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlésben hangsúlyozta:
a kormányzat a fogantatástól támogatja a gyermeknevelést, ezzel az elemmel pedig éppen a dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok anyagi mozgásterét kívánják növelni.
Az intézkedés célja, hogy ösztönözzék, bátorítsák a korosztály tagjainak munkavállalását, segítsék saját lábra állásukat, növeljék biztonságérzetüket. Novák Katalin elmondta: az intézkedés költségvetési vonzata évi 130–150 milliárd forint.
– Ez nem kiadás, sokkal inkább befektetés a jövőbe – fogalmazott.
A kormányzat családokat és fiatalokat támogató intézkedéseit sorolva a miniszter kiemelte: a fiatalok szja-mentessége szinte világszerte egyedülálló eszköz, hiszen csak Lengyelország alkalmazza ezt a munkából szerzett bevételekre. Hozzátette: a bruttó átlagkereset szintjéig igénybe vehető kedvezmény havi 40 ezer forintos megtakarítást jelenthet a magyar fiataloknak.
Novák Katalin a kormányzat céljai között említette a munkával szerzett jövedelmek minél kisebb mértékű adóztatását, akárcsak azt, hogy a fiatalok közül még többen érezzenek kedvet ahhoz, hogy akár a tanulás mellett is munkába álljanak.
A miniszter megjegyezte: napjainkban egymilliónál többen tartoznak a 15–25 éves korosztályba, közülük minden második végez valamilyen rendszerességgel munkát, rendszeresen 280 ezren dolgoznak; utóbbiak tábora tíz év alatt a negyedével nőtt.
Kitért arra is: annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsék az érintettek adminisztrációs terheit, automatikusan érvényesítik a kedvezményt.
Dunai Mónika, Rákosmente, Kőbánya-Kertváros és az Újhegyi lakótelep országgyűlési képviselője azt közölte: a Fidesz célja, hogy a fiatalokat minél több formában támogassa, hogy segítsék őket abban, hogy megteremtsék saját egzisztenciájukat, önálló otthonhoz jussanak.
– A mostani javaslattal 2022-től a fiatalok béréből csak a tb-járulékot vonják le, de diákszövetkezet keretében foglalkoztatott fiatalok esetében még azt sem
– fejtette ki a képviselő, aki egyúttal ismertette:
egy heti negyven órában dolgozó fiatalnak havi nettó 44 ezer, éves szinten 526 ezer forinttal nő a fizetése.
– Ha a részmunkaidős fiatalokat is figyelembe vesszük, akkor a teljes érintett korosztály havi keresete átlagosan mintegy negyvenezer, egy év alatt pedig közel félmillió forinttal növekszik – jelezte a kormánypárti politikus, megjegyezve: akár félmillió fiatal is jobban jár az intézkedéssel. – A baloldali kormányok idején a fiatalok semmilyen támogatást nem kaptak, csak elvettek tőlük.
Támogatják-e a javaslatot, vagy megint csak szájhősködnek?
– kérdezte a baloldali képviselőktől Dunai Mónika.