Március 7–14. között rendezték meg hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést, emellett a Katolikus Karitász 16 egyházmegyei központjában és több gyűjtőponton is fogadták a felajánlásokat. A munkát megnehezítette a járványhelyzet, több egyházmegyében ugyanis a templomokban nem lehet szentmisét hallgatni. A beérkezett adományokból a karitászcsoportok készítettek ajándékcsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a látókörükben lévő, rászoruló családoknak, időseknek, hátrányos helyzetűeknek, egyedülállóknak. Az nagyböjti akcióban a 96 ezer kilogramm élelmiszerből országosan több mint 12 ezer család részesül még az ünnep előtt – közölték.

Pikk Ambrózyval és Véseyvel – Maradt a helyén Ursula von der Leyen, közben tüntetésre készül Bayer + videó
Politikailag inkorrekt műsorunkban azzal kezdték kollégáink, hogy a bizalmatlansági indítványt nem szavazták meg, maradt a „vörös lady”.