
Történelmi megállapodás született a BME jövőjéről
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Nap mint nap halljuk a hajmeresztő példákat, hogy a liberális genderideológia erőszakos lobbitevékenységének éppen mi esett áldozatul.
A V4NA cikkéből például kiderül, hogy egyre erősebben nyomuló genderideológia már az iskolákba is begyűrűzött. Most éppen azt akarják bevezetni, hogy az intézményekben ne használják az apa és anya kifejezést, ha nem biztosak az érintettek nemében, mert ez diszkriminatív. Korábban a tanárokat arra buzdították, hogy ne szóljanak a szülőknek róla, ha a gyerekük nemet vált – olvasható a portál cikkében.
Az agyament liberális genderelmélet szerint tehát az anyára, apára és gyermekekre épülő családmodell meghaladott, elavult. A baloldali-liberális pártok szinte valamennyi országban a genderlobbi oldalára álltak. Nem történt ez másképpen nálunk sem. De nagyon úgy tűnik, a magyar emberek nem vevők erre az őrültségre.
Ezt bizonyítja az Alapjogokért Központ friss közvélemény-kutatása:
„A magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada, 68,5 százaléka szerint a férfi és női nemek velünk született tulajdonságok és csupán 22 százalék gondolja azt, hogy életünk során ezeket megválaszthatnánk. [...] Az adatok alapján látható, hogy a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a nemek teremtettségének, illetve a biológiai nemek megkérdőjelezését [...] A legnagyobb társadalmi egyetértés abban alakult ki Magyarországon, hogy nem szabad megengedni azt, hogy szülői engedéllyel akár kiskorú gyermekeken is lehessen nemi átalakító műtéteket végezni. Ezt a magyarok 86 százaléka elutasítja” – derül ki a felmérésből.
Nagy pofon ez a baloldali ellenzéknek.
Azonban a kutatás kitér arra is, hogy az elmúlt időszakban hazánkban is egyre erőteljesebben jelen lévő genderérzékenyítés hatásos tud lenni. Magyarországon tehát egyelőre vereségre áll a genderlobbi. De ha nem vigyázunk és nem ragaszkodunk hagyományos értékeinkhez, könnyen változhat a helyzet.
Legyünk résen!
Borítókép: Hagyományos család: anya, apa, gyermek (A kép illusztráció) Forrás: Pixabay.com
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon
Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett
Rettenetes tragédia: egy cseresznye miatt veszítette életét a 2 éves kislány
Derült égből: a Kreml bejelentést tett Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójáról
Vilmos herceg betartotta a legfontosabb ígéretét, amit a rákbeteg Katalin hercegnéről tett
Izraeli-iráni háború: megjelent a béketerv – ez Teherán egyetlen esélye
Luis Enrique a PSG klub-vb-s sokkja után Szoboszlaiéknak igazságtalanul szólt be
Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
Jókai megjósolta a klímaválságot, ezen műve olvasása egész egyszerűen bénító
Nagy a baj a szomszédban, újra pusztít a rettegett vírus az ország déli részén
Még nem is tagok, de az ukránok máris létrehoznak uniós kifizetőügynökséget
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.