Jakab Péter arról beszélt napirend előtti felszólalásában, hogy szerinte Deutsch Tamás le panelprolizta azokat, akik nem nagy lábon élnek, mint a fideszes politikusok.
Próbáljanak meg az emberek oldalára állni! – kérte Orbán Balázs Jakab Pétert
A Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: a járvány elleni védekezést és a gazdaságvédelmi intézkedéseket sem támogatta a baloldal a parlamentben.

– A mi szavazóink egy része hónapról hónapra él, mert ma a tisztességes munkának ez az értéke, mégis tisztességesebbek, mint az urizáló kormánypárti politikusok – fejtegette a Jobbik elnöke, és felszólította politikai ellenfeleit: – Tanuljanak már egy kis tisztességet!
Válaszában Orbán Balázs kiemelte: a kormány célja a szegénység felszámolása, amihez munka kell, nem segély. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára emlékeztetett: 2006 és 2010 között a legszegényebb háztartásoknak negyven százalékkal csökkent a nettó jövedelme, 2010 után viszont másfélszeresére emelkedett.
Orbán Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy a cigányság körében felére csökkent a munkanélküliség a Fidesz–KDNP kormányzásának éveiben, a Jobbik viszont eddig csak paramilitáris szervezeteket küldött a nyakukra.
A járványkezelésnek van egy gazdaságvédelmi dimenziója is, a kormány egy komplex programot folytat, aminek, többek között, része az adócsökkentés, a bértámogatás, munkahelyteremtés és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is – fejtette ki az államtitkár.
Orbán Balázs hangsúlyozta, hogy ezen programok egyikét sem támogatta a baloldal, hanem inkább a saját politikai pecsenyéjüket sütögették. A politikus ezután hosszan sorolta a példákat, külön kiemelve, hogy a baloldali képviselők a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket, pedig tudták, hogy mindegyik vakcina biztonságos és hatékony, hiszen magukat beoltatták.
Próbáljanak meg a védekezésben az emberek oldalára állni – szólította fel a baloldalt Orbán Balázs.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Stratégiai megállapodást kötött a HUN-REN és a BME
Számos területen lépett szövetségre egymással a két szervezet.

Gyurcsány Ferenc lemond: a történelem ismétli önmagát
Elkésett: közel két évtizeddel a 2006-os események távozik a bukott miniszterelnök a közéletből.

Dobrev Klára nem lankad, már be is jelentkezett a DK elnöki tisztségéért
Vajon van esélye?

Magyar Péter felsült, egy egyszerű Google-kereséssel elkerülhette volna a blamát
Gulyás Gergely emlékeztette egykori barátját arra, hogy a Google a barátja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Én egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építek!

Hamar mém lett Magyar Péter önleleplező hangfelvételéből

Mi történt? Másik nővel kapták lencsevégre Ördög Nóra férjét

Szijjártó Péter vett egy nagy levegőt, és olyan érvvel csapott oda Ukrajnának, amit lehetetlen kivédeni

Ha kell, az ország hosszában átfésülik a folyót: 10 éves kislány zuhant a vízbe, ellepték a rendőrök a rakpartot

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Felszállt a füst, döntöttek a bíborosok a Vatikánban

Meghalt a hollandok ikonikus játékosa, aki szemüvegben focizott

Durván nekiestek a balosok Magyar Péternek a gyenge blöffje miatt

Lemondott Gyurcsány Ferenc

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Stratégiai megállapodást kötött a HUN-REN és a BME
Számos területen lépett szövetségre egymással a két szervezet.

Gyurcsány Ferenc lemond: a történelem ismétli önmagát
Elkésett: közel két évtizeddel a 2006-os események távozik a bukott miniszterelnök a közéletből.

Dobrev Klára nem lankad, már be is jelentkezett a DK elnöki tisztségéért
Vajon van esélye?

Magyar Péter felsült, egy egyszerű Google-kereséssel elkerülhette volna a blamát
Gulyás Gergely emlékeztette egykori barátját arra, hogy a Google a barátja.