„Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a mai napon kiadta a kínai Sinopharm-vakcinára vonatkozó részletes ajánlásokat” – ismertette az államtitkár. Hozzátette:

Durva karambol, teljes útzár az M5-ösön
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
„Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a mai napon kiadta a kínai Sinopharm-vakcinára vonatkozó részletes ajánlásokat” – ismertette az államtitkár. Hozzátette:
„A döntés pénteken, május 7-én született meg arról, hogy a vakcina hatásos és biztonságos, és a részletes ajánlásokat a WHO ma hozta nyilvánosságra.
Ennek az anyagnak a harmadik oldalán az áll, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatokra építve és adatok alapján
a WHO ajánlja a vakcina használatát 60 év felett is, tehát az idős korosztálynál is,
merthogy szintén a harmadik oldalon az szerepel, hogy nincsen arra utaló adat, hogy a vakcina másképpen hatna az időseknél és a fiataloknál.”
„Egyszerűbben fogalmazva: a WHO kimondta, hogy a kínai Sinopharm-vakcina az időseket is védi”
– összegezte az Egészségügyi Világszervezet közleményét az államtitkár.
(Borítóképen: Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Fotó: Facebook.com/menczer.tamas)
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
Ne maradjon otthon a napszemüveg, naptej.
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Vilmos herceg születésnapján jött a gólyahír a Palotából, erre senki sem volt felkészülve
Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Iránt + videó
Valkusz Milán kifakadt, elege van az ismertségből: „Nem járhatok a Tescóba?”
Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától
Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Az Inter játékosa szurkolókkal futott össze, kis híján bokszmeccs lett a vége
Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Nem kímél senkit és semmit a Tisza Párt vezetése.
Tekintélyt parancsoló harceszközökkel erősít tovább a honvédség.
Ne maradjon otthon a napszemüveg, naptej.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.