Pedofil ragadozót leplezett le a közelmúltban a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) év elején alakult új egysége, az egészségügyi szolgáltatók védelmi főosztály. A főosztály felderítése buktatta le azt az egészségügyi dolgozót, aki viszonyt létesített egy fiatalkorú fiúval, majd – hogy azt fenntartsa – annak anyjával is összeköltözött. A Blikk értesülését megerősítették a Magyar Nemzetnek.

Fotó: 123RF
Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése óta, velük kapcsolatban is vizsgálódhat a szervezet. Ám
nemcsak a sajtóban sokat magyarázott, és egyes ellenzéki politikusok által rendre félremagyarázott megbízhatósági vizsgálatot végzi az új főosztály, hanem bűnfelderítést is végez. Az NVSZ ugyanis nemcsak a tudomására jutó korrupciós vagy hivatali bűncselekményekkel kapcsolatban jár el, hanem minden olyan bűntettre vonatkozóan értesíti az illetékes nyomozó szerveket, amely a védett állományt érintheti.
Így került képbe a pedofil mentő.
A rendőrség honlapján néhány napja jelent meg erről az első hír. Eszerint a veszprémi rendőrkapitányság az NVSZ feljelentése alapján indított eljárást kiskorú veszélyeztetése bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 43 éves, Veszprém megyei tartózkodási helyű férfi ellen. Az eljárás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 decemberében az interneten megismerkedett a fiatalkorú sértettel, a bizalmába férkőzött, a sértettnek lelki támaszt és pénzügyi segítséget is nyújtott. A gyanúsított ezt követően, 2020. augusztus 7-én megismerkedett a sértett édesanyjával, akivel látszólagos szerelmi viszonyba, majd élettársi kapcsolatba került annak érdekében, hogy a fiatalkorúval a közeli, bizalmas viszonyt fenntartsa, vele látszólagos apa-gyermek kapcsolatot alakíthasson ki. Az elkövetőt május 3-án a rendőrök elfogták, majd előállítását követően a veszprémi rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezésükre az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság május 5-én elrendelt.
A Blikk pontosította a rendőrségi közleményt. Eszerint az egyik mentőszolgálatnál dolgozó férfi az élettársa kisfiával létesített szexuális kapcsolatot, aminek fenntartása érdekében élettársi kapcsolatra lépett az anyával.
A férfit egyébiránt a nevelt fia iránti viselkedése buktatta le egy gyámhatósági eljáráskor, ami többre engedett következtetni egy átlagos szülő-gyerek viszonynál. Mivel ez már az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése után történt, így kapott jelzést az NVSZ.