A gyermekek védelme nemzeti ügy

„Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a magyarok nagy többsége egyetért a gyermekvédelmi törvénycsomag intézkedéseivel” – fogalmazott Párkányi Eszter Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője, Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője és Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető a legutóbbi adásban többek között a gyermekvédelmi törtvényről, a baloldali belviszályokról és az ornitológia sötét múltjáról beszélgetett.

Forrás: KARC FM2021. 06. 30. 12:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A nyugati, liberális politikai elit álhírekre támaszkodva igyekszik Magyarországot rossz színben feltüntetni a nemrég elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag kapcsán” – fogalmazott Tóth Erik. A vezető elemző hozzátette, hogy kritikáik alapján – melyek szerint egyes szexuális kisebbségeket hátrányosan különböztetne meg a törvény – kijelenthető, hogy a nyugati politikusok és sajtótermékek nem ismerik a jogszabályt, nem dolgozták fel alaposan. Párkányi Eszter szerint a

„sokat emlegetett, de egyértelműen meg nem nevezett európai értékeket ugyanolyan politikai célokra használják, mint a jogállamiság kérdését”.

Az elemző kihangsúlyozta, hogy a gyermekvédelmi törvénycsomag semmilyen módon nem sérti a 18 éven felüli, a hagyományostól eltérő szexuális orientációjú vagy nemi identitású embereket.

„A Magyar Szocialista Párt leépülése nem a múlt héten kezdődött el és nem Molnár Gyula kizárásával ért véget”

– mutatott rá Tóth Erik. A vezető elemző szerint az MSZP hagyta, hogy Gyurcsány Ferenc megőrizze a befolyását a pártban kiválását követően is, ennek pedig az lett a következménye, hogy a DK előbb az MSZP szavazóit, majd a 2019-es EP-választás után annak egyes politikusait is folyamatosan pártjába csábítja. Párkányi Eszter szerint MSZP saját magát szalámizza le, ezzel a DK malmára hajtva a vizet, ennek pedig egyik legfőbb oka a gyenge pártvezetés.

A Bolond lyukból rovatban arról esett szó, hogy egyesek szerint a madarak elnevezései a fehér felsőbbrendűség jelképei. A kis szárnyasoknak ugyanis volt korábban nevük, melyet az őslakos népcsoportok adtak nekik, a fehér felfedezők azonban átkeresztelték őket.

„Ideje lenne nekünk, magyaroknak is elgondolkodnunk az olyan rasszista madárneveink lecserélésén, mint a fehér gólya, fekete rigó, vagy a cigánycsuk”

– mondta Párkányi Eszter. Tóth Erik szerint „ma a madarak nevéről, holnap a halak fajtáiról, azt követően pedig tulajdonképpen bármiről kiderülhet, hogy kirekesztő, amennyiben ahhoz a fehér embereknek közük volt”.

A június 29-i adást IDE kattintva hallgathatják meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.