Fotó: Bach Máté
Tájékoztatásuk szerint az történt, hogy az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen két hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg. – A rohamosan felmelegedő vízben leívó, majd újra táplálkozni kezdő, ívástól legyengült állapotban lévő halakat valószínűsíthetően hirtelen érte egy olyan oxigénhiányos sokkhatás, amelyből már nem volt visszaút. A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása és a szélcsendes időjárás is – mutattak rá. Ígéretet tettek arra, hogy a történtek utóéletét figyelemmel kísérik.
Kitértek arra is, hogy az elpusztult halmennyiség – bár a látvány horgászszemmel különösen szívfájdító – egyáltalán nem számít jelentősnek a tó halállománya arányában. – Azonban az alacsony vízállás és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyiségének ismeretében egy tartósan aszályos, hőhullámos időszak esetén akár további kisebb, lokális halpusztulásra is számítani kell a nyár folyamán, de ennek megelőzése egy ilyen kiterjedésű vízterület esetében ismereteink szerint egyáltalán nem lehetséges – fogalmaztak. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport- és egyéb rekreációs szempontok, az emberi igénybevétel oldaláról jelenleg kiváló, így nincs szükség korlátozásra, azonnali beavatkozásra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!