időjárás 14°C Adalbert 2022. szeptember 27.
logo

Dömötör Csaba: Autósüldözés zajlik Budapesten

Magyar Nemzet
2021.06.14. 13:58
Dömötör Csaba: Autósüldözés zajlik Budapesten

Több mint harmincezer budapesti szavazott nemmel arra, hogy Orbán Viktor a Kínai Kommunista Pártnak építsen egyetemet 540 milliárd forintos hitelből – mondta napirend előtti felszólalásában ma Szabó Tímea a parlamentben. – Az orbáni egy százalék áll szemben a magyarok kilencvenkilenc százalékával – vonta le a következtetést a Párbeszéd képviselője, aki szerint a Kínai Kommunita Párt titkosügynök-lerakata lenne az új egyetem, ami miatt minden magyarnak 110 ezer forintot kell majd visszafizetnie. A miniszterelnök hazudott a magyar embereknek, amikor azt mondta, nincs olyan szakaszban a kérdés, hogy érdemes lenne népszavazást tartani róla, mert holnap szavaznak róla az országgyűlésben – mondta Szabó Tímea, utalva arra, hogy szerinte a kormány négy ingatlant átadna a Kínai Kommunista Pártnak 600 millió forint értékben. – Magyarországot bocsájtják áruba, akik ezt megszavazzák – vélekedett a baloldali politikus.

Kiderült, hogy önök is jó lehetőségnek tartják a konzultációt – vágott vissza Dömötör Csaba, és hozzátette:

töredéke vett csak részt a baloldal által kezdeményezett referendumon annak, amennyien egy Nemzeti Konzultációban szoktak.

Az államtitkár szerint a baloldal csak a kormánnyal hadakozik
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Egy új egyetem bővíti a tudást, a baloldalon mégis politikai hisztériakeltést csinálnak az ügyből, noha még nem is született döntés hitelfelvételről. Ha meglesznek a tervek, a kormány támogatja, hogy népszavazás legyen a kérdésben – tette hozzá a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki szerint

valótlanságot állít a baloldal, mivel a diákváros és a Fudan Egyetem terve együtt megvalósítható.

Dömötör Csaba felszólította a baloldalt, hogy ne támadják az otthonteremtési programot, ha valóban a magyar fiatalok lehetőségeiért aggódnak. Ezután kifejtette, a baloldal csak azzal van elfoglalva, hogy a kormánnyal hadakozzon, amit mutat a budapesti közlekedés helyzete is, hiszen a főváros történetének legnagyobb dugói vannak, és mégis cinikusan annyit mondanak csak a budapestieknek, hogy menjenek inkább gyalog. Emellett pedig emelik a parkolási díjakat, behajtási díjat terveznek.

Autósüldözés zajlik a fővárosban, amely nem lesz jobb hely, ha osztályharcos tempóval egymás ellen hangolják az autósokat, a kerékpárosokat és a gyalogosokat – vélekedett az államtitkár.

Szócsaták az Országgyűlésben

Harmincéves korig jöhet az szja-mentesség

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.