Kétszer is kihallgatták V. Kendét a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahol terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást a 21 éves kecskeméti egyetemista ellen. A megalapozott gyanú szerint a terhelt Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.
A lapunknak megküldött fővárosi főügyészségi közlemény szerint a megalapozott gyanú a nyomozás során – az ügyben lefoglalt elektronikus adatok folyamatos elemzése révén – tovább erősödött. Mint azt korábban megírtuk, a június 2-án letartóztatott magyar iszlamista lefoglalt laptopját, okostelefonját és adathordozóit szakemberek „faggatják”.
Úgy tudjuk, sorra kerülnek elő olyan, a neten, annak is a legmélyén, a dark weben folytatott beszélgetések, amelyek az Iszlám Államra (ISIS) felesküdött V. Kende és radikális iszlamisták, köztük ISIS-toborzók, szélsőséges vahabiták, vélhetően Bosznában megbújt mudzsahedinek között zajlottak.
Az ügyészek a letartóztatás elrendelése óta két alkalommal tartottak kihallgatást – a beszerzett újabb adatok alapján – bővebb tényállást és további bizonyítékokat tártak V. Kende elé.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a fiatalember csak a bűncselekmény elkövetését tagadja. Elismeri, hogy zajlottak internetes csevegések közte és iszlamisták között, ezt támasztják alá a nyomozó ügyészek által bemutatott bizonyítékok, így tagadni értelmetlen.
A különösen súlyos tartalmakra azonban azt mondja, nem gondolta azokat komolyan. Így például azt sem, hogy magyarországi nagy rendezvényeken csőbombát akarna robbantani vagy hogy tömegbe hajtana gépjárművel.
V. Kende érvelése szerint csak a csevegőpartnereknek akart megfelelni azzal, hogy például azt mondta: egy merénylet végrehajtása során akar meghalni.

Fotó: Fuszek Gábor
Korábban írtunk arról, hogy eltévedhetett az iszlám vallási útvesztőiben a gyanúsított, aki muszlim hitre tért és felvette a török szunnita Hüsseyin Ziyad V. nevet. A szunniták egyik szélsőséges csoportja a vahabiták, V. Kende velük került kapcsolatba. A vahabizmus a szélsőséges, kizárólagos iszlám ortodoxiát képviselő irányzat. Követői az „igaz” muszlimok, ők azok, akik a próféta szavait eltérések nélkül követik. Ez a „valódi” iszlám hit a táptalaja a Nyugat-ellenes fundamentalista törekvéseknek, valamint a modern terrorizmus lelkisége és szellemi hátországa is ebből a szektából fakad. Az Iszlám Állam (ISIS), az al-Kaida és a Boko Haram mind a vahabizmus útját járták, és ezer szállal kötődtek a vahabizmust finanszírozó politikai erőkhöz. A mai vahabizmus legszélsőségesebb leágazásai nem tiszta lelki igények betöltésére létrejövő vallási gyülekezetek, hanem politikai termékek.
A gyanúsított vallomásaiból kibontakozó eszmei zűrzavar miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára.