Karácsony is támogatja szigetszentmiklósi avatárját

Nem meglepő, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is támogatja Nagy Jánost a szigetszentmiklósi baloldali előválasztáson. Pest megye 8. számú választókerülete óriási falat, amelyen keresztül olyan városok feletti irányítást lehet megszerezni, mint Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Szigethalom, Tököl vagy Dunavarsány. Csak az a furcsa, hogy a versenyben a másik oldalon is Gyurcsányék állnak.

Magyar Nemzet
2021. 06. 15. 17:02
null
Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere. Fotó: Facebook/Nagy János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány napig úgy tűnt, az MSZP és a DK vitája élesedik ki Szigetszentmiklóson, de most már nyilvánvaló: valójában az egész helyi baloldali előválasztást a Gyurcsány házaspár irányítja, vagyis azoknak a baloldali szavazóknak, akik részt vesznek majd a döntésben, nincs valódi választási lehetőségük.

Tavasszal még úgy tűnt, valamennyi baloldali párt saját jelöltet indít, az előválasztás célja pedig az lett volna, hogy a baloldali szavazón döntsék el, a szivárványos koalíció pártjai kit indítsanak közösen 2022-ben Pest megye 8. számú választókerület parlamenti mandátumáért. Nem kicsi a tét, hiszen a választókerület lakossága bőven meghaladja a százezret, és olyan nagyobb településeket is magába foglal, mint Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Szigethalom, Tököl vagy Dunavarsány.

A baloldali forgatókönyv azonban pontosan úgy íródott, ahogy azt előre várni lehetett. A múlt héten a Momentum jelöltje, Gyurcsik József, akiről már előzőleg is tudni lehetett, hogy a DK-s Jószai Attila köréhez tartozik, visszalépett a Gyurcsány-párt jelöltje, Jószai Teodóra (Jószai Attila felesége) javára. Ezzel egy időben derült ki, hogy az MSZP is visszahívja saját jelöltjét, Stefanik Zsoltot, aki a halásztelki alpolgármesteri székből vitorlázott át a városba. Stefaniknak már 2018-ban is komoly esélye lett volna a győzelemre, ha a jobbikos Lupa János az ő javára lép vissza. Lupa azonban maradt, idén tavasszal pedig az első volt, aki bejelentette, hogy az előválasztáson Szigetszentmiklós polgármesterét, Nagy Jánost támogatja. Az elmúlt hétvégén az MSZP is félresöpörte saját jelöltjét, Stefanik Zsoltot, majd Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő és Tóth Bertalan, a párt társelnökre is bejelentette, hogy Nagy Jánost támogatja.

Ekkor úgy tűnt, hogy a negyvenezres városban MSZP–DK-viadal zajlik, de június 15-re helyre került minden: Karácsony Gergely is beállt Nagy János támogatói közé. Vagyis az egyik oldalon a DK-s Jószai Teodóra áll, akit nemrég Dobrev Klára is meglátogatott a kampányra készülve, a másik oldalon viszont az a Nagy, akit Gyurcsány Ferenc fő avatárja, Karácsony Gergely támogat. Karácsony és Nagy között egyébként sok a hasonlóság. Hiába kértük, Nagy János nem küldte el nekünk a diplomája másolatát, és a nyelvtudásáról sem tudtunk meg semmit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.